Negyvenmillió forint értékben váltottak vissza novemberi helyközi bérleteket
Az egészségügyi dolgozók és a védekezésbe bevont hallgatók utazhatnak menetjegy megvásárlása nélkül a tömegközlekedési eszközökön.
MTI
2020.12.19, 12:12
Megosztom a cikket
Negyvenmillió forint értékben mintegy hétezer, a veszélyhelyzeti intézkedések alapján feleslegessé vált novemberi bérletet váltottak vissza díjmentesen a helyközi közlekedési szolgáltatók összesített adataik szerint – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).
A közleményben emlékeztettek:
az egészségügyi dolgozók és a védekezésbe bevont orvosegyetemi hallgatók november eleje óta utazhatnak menetjegy megvásárlása nélkül a tömegközlekedési eszközökön.
A tárca intézkedése alapján kezelési költség nélkül térítették vissza a korábban megvásárolt bérletek árát azoknak, akik ezt november 18-áig kérték a szolgáltatóktól.
Az ITM idézte a közleményben Mosóczi Lászlót, a tárca közlekedéspolitikáért felelős államtitkárát, aki azt mondta:
a kormány az ingyenes utazási lehetőség biztosításával is a vírussal szembeni eredményes küzdelmet támogatja, „a frontvonalban harcolók iránti megbecsülését fejezi ki”.
Fotó: MTVA/MTI
Az államtitkár tájékoztatása szerint a visszaváltott bérletekből több mint 5600 a Volánbusz, mintegy 1200 pedig a MÁV-Start járataira szólt.
Az autóbuszon utazók csaknem 29 millió, a vonatozók 11 millió forintot kaptak vissza. A díjmentes lehetőséget igénybe vevők nagyjából fele volt egészségügyi dolgozó, az egyetemi hallgatók közül valamivel kevesebben kérték vissza a pénzüket.
Mosóczi László emlékeztetett arra, hogy december 16. óta a védekezésben részt vevő szociális dolgozók, rendőrök, katonák és közszolgálati tisztviselők is díjmentesen használhatják a közösségi közlekedési eszközöket. Ehhez személyazonosság igazolására alkalmas okmányt és egy munkáltatói igazolást kell felmutatniuk arról, hogy a veszélyhelyzettel összefüggő vagy a koronavírus-világjárvány következményeinek elhárításáért szükséges feladatokat látnak el.
Az ITM már intézkedett a szolgáltatóknál, hogy az újonnan kedvezményezettek is kezelési költség nélkül válthassák vissza a decemberre szóló bérleteiket – tudatták.
Ne maradjon le a Világgazdaság híreiről, olvassa őket mindennap!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.