Logisztika

Lázár: a vasút megjelenéséhez hasonló fejlődést hoz a tram-train

Amikor a vasút-villamos megjelenik Hódmezővásárhelyen, az emberek lezárják a 20. századot és átlépnek a 21. századba.

A vasút 1870-es évekbeli megjelenéséhez hasonló fejlődést hoz a tram-train, amely ősztől alig több mint 30 perces, olcsó, környezetbarát közlekedési kapcsolatot teremt Hódmezővásárhely és Szeged központja között – jelentette ki Lázár János szerdán Szentesen.

A Hódmezővásárhely-Szeged tram-train mintaprojektért felelős kormánybiztos az első szerelvényt bemutató sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott

amikor a vasút megjelent Szeged és Hódmezővásárhely környékén, az emberek a 19. századból átléptek a 20. századba. Amikor a vasút-villamos megjelenik Hódmezővásárhelyen, az emberek lezárják a 20. századot és átlépnek a 21. századba.

Amennyiben az uniós és hazai forrásból megvalósuló 80 milliárd forintos beruházás társadalmi és gazdasági szempontból is beválik, mintául szolgálhat az elővárosi kötöttpályás közlekedés fejlesztéséhez Budapest környékén, Nagyvárad és Debrecen összekapcsolásához, valamint Szombathely és Miskolc térségében is – közölte.

Fotó: Földi D Attila / VG

Lázár János hangsúlyozta,

a fejlesztés nemcsak a Hódmezővásárhely és Szeged között naponta ingázó ember 10 ezer ember életét teszi kényelmesebbé, hanem a teljes magyar közlekedés szervezésére és finanszírozásra hatással lesz.

A projekt folytatásaként a tervek szerint a vasút-villamos 2024-re Szeged után Szabadkára is eljuthat. Ezért a magyar és a szerb kormány megállapodott abban, hogy első lépésként 2022-re helyreállítja a vasúti közlekedést a két város között – tudatta a kormánybiztos.

Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta: a vasút-villamos ősztől két megyei jogú várost szolgál ki, két helyi közlekedési rendszert köt össze. A MÁV Zrt. ehhez 12 járművet rendelt a gyártó Stadlertől, amelyekkel biztosítható csúcsidőben a 15 perces járatsűrűség.

A tram-trainnel 37 perc alatt juthatnak el az utasok Hódmezővásárhelyről Szeged központjába

- tudatta a szakember.

Szeged, Hódmezővásárhely, a MÁV-Start és a Volánbusz tarifaközösséget hoz létre, ezzel az utasok egy díjterméket megvásárolva a kiválasztott zónában szabadon használhatják a különböző járatokat – közölte Homolya Róbert.

Dunai Zoltán, a Stadler Trains Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója közölte, a járműipari cég 2017-ben nyert közbeszerzést nyolc, a Citylink járműcsaládhoz tartozó hibrid szerelvény gyártására, majd a MÁV-Start 2020 júniusában hívta le a további négy járműre szóló opciót. A megrendelés értéke 76,5 millió euró, mintegy 27,5 milliárd forint.

A teljes egészében alacsonypadlós, légkondicionált, dízel üzemmódban óránként 100 kilométeres végsebességre képes járművek közül az első három prototípusnak kell teljesítenie az egyenként 15 ezer kilométeres próbafutást egyenlő arányban a városi és a nagyvasúti pályán – közölte a szakember. Hozzátette: amennyiben a járványhelyzet nem romlik, a szeptemberi iskolakezdésre forgalomba állhat az első 3 jármű.

 

Lázár János Szeged Hódmezővásárhely tram train
Kapcsolódó cikkek