Logisztika

Felnőhet Európához Délkelet-Magyarország

Kiválasztották a kivitelezőt a Békéscsaba–Lőkösháza vasúti pálya megújítására, a munkát csaknem 127 milliárd forintért végzik el. A vonalszakaszt a román oldalon is modernizálják, így Budapest és Bukarest között jelentősen csökkenhet a menetidő.

A Strabag Rail Kft. nyerte meg a Békéscsaba–Lőkösháza vasúti vonalszakasz kivitelezése kiírt közbeszerzést – olvasható az ajánlatok elbírálásáról készült összegzésben. A dokumentumot az EKR felületére töltötték fel, ebből kiderül, hogy a cég BL 2020 Konzorcium néven pályázott a V-Híd Építő Zrt.-vel közösen. A feladatot nettó 126,8 milliárd forintért végzik el a társaságok. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) az ajánlatkérő, a tavaly októberben közzétett felhívására három pályázat érkezett be:

az SDD Konzorcium (Dömper Kft., Subterra-Raab Kft., Pannon-Dobrastav Kft.) csaknem 132,9, a Swietelsky Vasúttechnika Kft. pedig több mint 136,8 milliárd forintért vállalta volna a munkát.

Ennek megfelelően a Strabag Rail kapta a legmagasabb súlyszámmal szorzott értékelési pontszámot. A NIF a győztes ajánlat kiválasztását ezenfelül azzal indokolta, hogy „ez tartalmazta a legjobb ár-érték arányt”. A nyertes konzorcium alvállalkozókat is bevon a nagyszabású délkelet-magyarországi projekt megvalósításba, köztük a Strabag Rail GmbH-t is, valamint az R-Kord és a Thales Austria is szerepet kap. A szerződéskötési moratórium április 5-én jár le.

Fotó: MTVA / MTI / Róka László

A NIF honlapján a fejlesztésről azt írják, hogy a Békéscsaba–Lőkösháza vasútvonalszakasz a transz­európai közlekedési hálózat része, a Budapest–Cegléd–Szolnok–Lőkösháza–országhatár vasútvonal egyik fontos és egyben utolsó, még át nem épült egyvágányú vasúti pályaszakasza.

A 120-as vonalon az engedélyezett sebesség 100 kilométer per óra, tengelyterhelése 210 kilonewton. Ezek a műszaki paraméterek nem felelnek meg a korridorvonalakkal szemben támasztott elvárásoknak. Az állomások (Szabadkígyós, Kétegyháza, Lőkösháza) korszerűtlenek, a vonalszakasz szűk keresztmetszetei. A tervezett fejlesztés során megújulna a felépítmény, az alépítményt pedig úgy erősítik meg, hogy a 160 kilométer per órás emelt sebességű és 225 kilonewtonos tengelyterhelésű közlekedés lehetővé váljon. Ezenfelül új magas peronokat is kialakítanak az állomások átépítésével.

Az állomások hálózatával együtt összesen 75 kilométernyi vágányt (ebből a már meglévő korszerűsítése 30 kilométer, a második vágány építése szintén 30 kilométer hosszú) érint a beruházás. A Magyar Építők szaklap korábban kiemelte: a 120-as vonal jelentős forgalmat bonyolít le, egyaránt használják belföldi, nemzetközi és tehervonatok is.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a februári bukaresti látogatásakor beszélt arról, hogy 2024-re Magyarország végig kétvágányúsítja a Budapest–Békéscsaba–Lőkösháza vasútvonalat, amely román oldalon Kürtöstől folytatódik. „A román fél is végrehajtja a modernizációt – mondta –, így Budapest és Bukarest között mind a személy-, mind a teherforgalomban a vasúti közlekedési idő jelentős mértékben le fog csökkenni.”

Békéscsaba vasút második vágány lőkösháza kivitelezés
Kapcsolódó cikkek