Logisztika

Fizetett a főváros a Duna-Buda projekt tervéért

A Korzó Tervezési Stúdió Kft. bruttó mintegy 72 millió forintért készítette el a budai belvárosi Duna-part megújításának koncepciótervét.

Még március végén közölt arról cikket a Világgazdaság, hogy egy hét leforgása alatt először visszavonta, majd újra kiírta a BKK igazgatósága a Duna-Buda projekt (a budai belvárosi Duna-part megújítása) kiviteli terveinek elkészítést célzó tenderét. A furcsa lépés időbeli csúszást biztosan eredményezett, ugyanis az ismételten megjelent közbeszerzésre április 9-ig várta az ajánlatokat vagy a részvételi kérelmek benyújtását, miközben az eredeti határidő két hónappal korábbi volt. A fővárosi tömegközlekedésszervező nem indokolta a döntését, ezért március 7-én írásban fordultunk tájékoztatásért. Ebben a levélben reakciót kértünk arra az értesülésünkre, amely szerint az eljárás visszavonásához az vezetett, hogy „a Korzó Tervezési Stúdió által elkészítette koncepció- és engedélyezési tervek bekerültek a közbeszerzés dokumentációjába, csakhogy ezek szerzői jogi részére vonatkozó anyagi kötelezettségét még nem rendezte a főváros az iroda felé”.

A BKK március 10-én szűkszavúan válaszolt. Azt írták, hogy

„a Korzó Stúdiónak nincs és nem is volt szerződése a BKK-val, így nem tudnak erről nyilatkozni”.

(Megjegyzés: érdeklődésünkben nem állítottuk, hogy a BKK szerződött a Korzóval. A BKK a tenderben ajánlatkérőként jelent meg, ebben a minőségében kerestük meg.) A közbeszerzés körüli fejleményeket pedig azzal magyarázta, hogy arra egy eljárásjogi aktus miatt volt szükség, „biztosítandó a szélesebb körű versenyt”. Mivel ez a megfogalmazás semmiféle konkrétumot nem tartalmazott, ezért a Korzó Tervezési Stúdióval is felvettük a kapcsolatot. Grabner Balázs tulajdonos, vezető tervező azonban nem kívánta kommentálni a történteket arra hivatkozva, hogy az „a BKK felelőssége”. Ezek után március 23-án a BKK tulajdonosától, Budapest Főváros Önkormányzatától is felvilágosítást kértünk az ügyben, szintén írásban. Ahogy a BKK-tól, úgy a fővárostól is megerősítést, vagy cáfolatot vártunk a koncepció- és engedélyezési tervek szerzői jogi részére vonatkozó információnkra. Bár a főpolgármesteri hivataltól kiterjedtebb felvilágosítás érkezett március 25-én, ők sem tértek ki erre a pontra, mindössze azt ismételték meg, hogy

„a kiírás visszavonásának eljárásrendi okai voltak”.

Mivel hivatalos úton az érintettek egyike sem adott érdemi választ, értesülésünk forrását azonban hitelesnek ítéltük meg, március 30-án cikket közöltünk a Duna-Buda projekt témájában, amelyben egy mondat erejéig megemlítettük, hogy tudomásunk szerint a tender leállításának, majd újrakezdésének a hátterében „egy banális mulasztás állhat: a közbeszerzési dokumentációba ugyanis úgy kerültek be a koncepció- és engedélyezési tervek, hogy még nem fizetett értük a főváros, így a felhasználási joguk felett sem rendelkezhetett volna”.

Fotó: Kallus György / VG

Az anyag megjelenését követően több mint két héttel a BKK vezérigazgatója, Walter Katalin sajtó-helyreigazítási kérelmet juttatott el lapunknak a fenti idézet miatt. Ehhez csatolta a Városépítési Főosztály által kiállított teljesítési igazolást a Korzó Tervezési Stúdió Kft., illetve Budapest Főváros Önkormányzata között létre jött szerződés kapcsán, amely kimondja, hogy az iroda a Duna-Buda építészeti tervpályázat tárgyában elvégezte a vállalt feladatát. Egy banki tranzakcióról szóló dokumentumot is kaptuk Walter Katalintól, eszerint a főváros mintegy 72 millió forintot – pontosan ez az összeg szerepelt a teljesítési igazolásban is – utalt át a cégnek. Mindez tehát cáfolja lapunk állítását, hogy a főváros nem fizetett a Korzónak a koncepció- és engedélyezési tervekért.

A tervek megrendelője és tulajdonosa – amint azt a jelen kérelmem mellékleteként megküldött teljesítési igazolással, valamint a kifizetést igazoló dokumentummal bizonyítani is tudja – a Fővárosi Önkormányzat, amely a tervek felhasználási joga felett is rendelkezve levélben értesítette a BKK Zrt.-t arról, hogy jogosult kiadni a tervdokumentációt. A BKK Zrt. – egyeztetve a Fővárosi Önkormányzattal – azért küldte el az ajánlattevőknek a tervdokumentáció vonatkozó tervalapjait, hogy abból pontosabban meghatározhassák a vállalási árat

– emelte ki a vezérigazgató.

Médiajogi álláspontunk szerint cikkünk kiegyensúlyozott és kontextusában helytálló volt, az összes félnek megszólalási lehetőséget biztosított. A kifogásolt mondat nem a BKK-ra, hanem Budapest Főváros Önkormányzatára vonatkozott, ezért a BKK helyreigazítási kérelmének megalapozottsága formailag vitatott. Ugyanakkor természetesen a téves információ nyilvánosságra hozatala miatt az érintettektől és az olvasóinktól elnézést kérünk. A jövőbeni hasonló esetek elkerülése érdekében azt javasoljuk a fővárosnak, hogy ne tartson vissza adatokat a sajtó elől, ezzel segítve munkánkat és a hiteles tájékoztatást.

Duna-Buda közbeszerzés helyreigazítás BKK főváros Korzó Stúdió kifizetés
Kapcsolódó cikkek