A debreceni (100-as) és a szegedi (140-es) vasútvonalon közlekedő intercityk Budapesten belüli, Budapest-bérlettel való igénybevételére a metrófelújítás végéig van lehetőség – közölte a Világgazdaság megkeresésére a MÁV. A vállalat megismételte az M3-as metró déli, majd középső szakaszának rekonstrukciója alatt érvényben lévő szabályokat, azaz a közösségi közlekedést használó, Budapest-bérlettel rendelkezők a Ferihegy vasútállomás és a Nyugati pályaudvar közötti szakaszon az intercityk, gyors- és sebesvonatok másodosztályú járműveit az egyébként szükséges felár megfizetése nélkül vehetik igénybe. Kőbánya-Kispest és a Nyugati pályaudvar között a vonatok általában 5–15 percenként közlekednek.

Budapest, 2022. december 7.A MÁV Start Zrt. két, 815-ös sorozatszámú emeletes Stadler KISS zónázó vonata várja a menetrend szerinti indulást a főváros Nyugati pályaudvarának 10. és 12. vágányán. Köztük egy nemrég érkezett gyorsvonat 423-assorozatszámú mozdonya áll a 11. vágányon. A Nyugati pályaudvar 1877  ősze óta a hazai vasúti személyszállítás fontos fejpályaudvara, ahova az ország keleti és északi részéből több tucat közösségi járat érkezik, valamint indul
Fotó: Jászai Csaba / MTI

A kérdés azért vált aktuálissá, mert célegyenesbe fordult Magyarország legnagyobb utasforgalmát lebonyolító kötöttpályás eszközének a felújítása. A 3-as metrót naponta legalább félmillió ember használja, kétszer annyi, mint a teljes hazai vasúthálózatot, így a munkálatok alatt hatalmas segítséget jelentett, hogy nem csupán a pótlóbuszok és egyéb alternatív útvonalak közül választhattak a közlekedők, mert a MÁV járatain nem kizárólag a személy- és zónázó vonatokon fogadták el felár nélkül a Budapest-bérletet.

Csakhogy a Budapesti Közlekedési Központ számításai szerint március közepétől már a teljes vonalon jár a metró, csupán a Nagyvárad tér és Lehel tér állomásokon nem állnak meg a szerelvények május közepéig. Mivel a Nagyvárad téren és a Lehel téren nincs megállója a debreceni és a szegedi vasútvonalnak, a Nyugati pályaudvaron és Kőbánya-Kispesten pedig márciustól használhatják az utasok a metrót, a közösségi oldalakon sokakban felvetődött a kérdés, hogy meddig fogadják el a Budapest-bérleteket az intercityken, a teljes vonal átadásáig vagy a metró Nyugati pályaudvar megállójának megnyitásáig.

A két időpont között két hónap van, ám a MÁV válasza leszögezi, hogy a teljes felújítás végéig érvényben marad a mostani rend.

20230123 BudapestÁtadták a Deák Ferenc tér és a Ferenciek tere megújult állomásait a 3-as metró vonalán  fotó: Havran Zoltán (HZ)
Fotó: Havran Zoltán / Magyar Nemzet

A munkálatok a BKK szerint májusban lezárulnak, és az M3-as metró minden állomása elérhetővé válik – közeledve az időponthoz talán némileg csökken az esélye annak, hogy ismét csúszik az átadás. A vállalat eddig sem verte nagydobra a késést: szeptemberben a Világgazdaság írta meg elsőként, hogy legkorábban 2023 második negyedévében adhatják át a felújított M3-as vonalat az utasoknak, pedig korábban az év első negyedévéről volt szó.

Karácsony Gergely lapunk írását előbb félreértésnek, majd hazugságnak nevezte, miközben a beruházás hivatalos oldalán nemes egyszerűséggel utólag törölték és átírták a felújítás részleteit és vállalásait.

Az eredeti mondatok világosan cáfolták a főpolgármester állításait, és miután az internet nem felejt, be is mutattuk ezeket a bizonyítékokat.