Óvatosabbak az autósok a vasúti átjárók közelében – derült ki a MÁV közleményéből. 2023-ban vasúti átjáróban eddig 31 baleset következett be, amelyek során egy ember meghalt és ketten súlyosan megsérültek. Tavaly az azonos időszak alatt 54 vasúti átjárós baleset történt, ebből kilenc volt halálos (19 áldozattal), és hat végződött súlyos sérüléssel. A MÁV a javuló tendenciát a 2022-ben elindított vasútbiztonsági kampány sikerének tudja be.

Red,Lights,At,A,Railway,Crossing,,Cars,Waiting,For,The
Fotó: Shutterstock

Az elmúlt években folyamatosan emelkedett a vasúti átjárós balesetek száma, ezért indította el tavaly áprilisban a MÁV az Érj haza biztonságban! nevű kampányt. Ennek célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a vasúti átjáróknál tapasztalható veszélyekre.

A balesetszám csökkenését a jövőben az is segítheti, hogy módosították a közúti közlekedésről szóló törvényt. A közúti közlekedési baleseteknél a szabálysértőkre kiszabható bírság összegét 30 százalékkal megemelték.

2023 szeptemberétől a vasúti átjárón való áthaladásra vagy a megengedett legnagyobb sebességre vonatkozó szabályok megszegését akár 390 ezer forintos közigazgatási bírsággal is sújthatják.

A MÁV felhívta a figyelmet a vasúti átjáróknál előírt KRESZ-szabályokra

  • A vasúti átjárót csak fokozott óvatossággal szabad megközelíteni.
  • Biztosított vasúti átjárón csak akkor szabad áthajtani, ha mindkét sorompó nyitva van, a fényjelző vagy hangjelző berendezés nem ad tilos jelzést, illetve a fénysorompó vagy a félsorompóval kiegészített fénysorompó villogó fehér jelzést ad.
  • A vasúti átjárón folyamatosan, azaz megállás nélkül, legalább 5 kilométer per órás átlagsebességgel szabad áthaladni.
  • Vasúti átjáróban és közvetlenül a vasúti átjáró előtt tilos előzni.
  • A vasúti átjáróba csak akkor hajtsunk be járművünkkel, ha abból a kihaladás is biztonságosan megvalósítható (kocsisor mögé ne zárkózzunk fel az átjáróban).

Fontos, hogy a fényjelző készülék tilos jelzése a gyalogosokra és a kerékpárosokra is vonatkozik, sőt még a megkülönböztető jelzést használó járművekre is.