A katonai mobilitást segítő öt projekt uniós támogatásához szükséges pályázatot kell előkészítenie és benyújtania az építési és közlekedési miniszternek egy új kormányrendelet szerint, szeptember 21-ig. A finanszírozás az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz idei CEF2 kerete terhére történne. Az öt beruházás bruttó elszámolható költsége mintegy 107 milliárd forint, a nettó közel 96 milliárd. Az utóbbiból az uniós forrás nettó 48 milliárd forint lenne, a fennmaradó szintén 48 milliárd a hazai költségvetésből származna. (Önerőre tehát nem lenne szükség a fejlesztésekhez.) Szintén e miniszternek kell kormány-előterjesztést készítenie az érintett öt projekt forrásairól.

Fotó: Faludi Imre / MTI
Szolnokon indulna a legnagyobb munka
A legköltségesebb (bruttó és nettó) 48,5 milliárd forintos projekt elvinné a teljes forrásnak majdnem a felét. A pénzből úgy kell átépíteni a szolnoki vasútállomást, hogy azt egyszerre lehessen polgári és katonai célra használni. Ehhez átépítik majd a 100-as vonali fővágányokat és az érintett kitérőket, átalakítják a távközlési rendszert, a kábelhálózatot, a felsővezetéki rendszert és a biztosítóberendezéseket.
Jócskán viszi a pénzt – bruttó 44,8 milliárd forintot – a Csepeli Szabadkikötőben tervezett fejlesztés is.
A kikötőnek jelenleg is van vasúti kapcsolata a Gubacsi vasúti hídon és a Soroksári úti rendező pályaudvaron keresztül a vasúti TEN-T törzshálózati 150. sz. vasútvonallal. A vasúti híd állapota rendkívüli módon leromlott, azon a szerelvények jelenleg 5–10 kilométer/órás sebességgel haladhatnak – olvasható a kormányrendeletben. Ahhoz, hogy nagyobb tömegű katonai rakományt lehessen vasúton eljuttatni a Csepeli Szabadkikötőbe,
- a jelenlegi rossz állapotú vasúti híd helyett újat kell építeni a Soroksári-Duna-ág fölött, a jelenlegi hídtól 15 méterre északra, valamint
- a Gubacsi vasúti híd és a Corvin csomópont közötti vasúti pályát kétvágányúvá kell átépíteni, távlati fejlesztés lehetőségeként pedig a négyvágányos, villamosított kiépítés lehetőségének biztosításával,
- Biztosítóberendezést kell telepíteni a Soroksári úti rendezőtől a Corvin úti csomópontig terjedő hatókörzettel.
Tizennyolc közúti hídnak kell elbírnia a NATO járműveit
A harmadik fejlesztés már kijönne (bruttó és nettó) 5,2 milliárdból, de egyelőre „csak” adott feladatok előkészítéséről van szó. Ez esetben a vasúti infrastruktúrát kell polgári-védelmi kettős felhasználásra alkalmassá tenni az országos vasúthálózat azon kelet-magyarországi állomásain, amelyek a TEN-T törzshálózaton találhatók. A tervezett helyszínek: Szob, Felsőzsolca, Szikszó, Forró-Encs, Hidasnémeti, Cegléd, Szolnok, Szajol, Kisújszállás, Demecser, Záhony, Mezőtúr, Békéscsaba.
Bruttó 0,6 milliárd forintba kerülne egy új rakodó kialakításának előkészítése a tatai vasútállomás mellett.
Végül bruttó 7,8 milliárd forint annak az előkészítést és kivitelezést is tartalmazó projektnek az elszámolható költsége, amelynek során átépítenék azokat a által is potenciálisan használni kívánt, hazai főutakon lévő hidakat, amelyek jelenlegi állapotukban megerősítést igényelnek.
Az átépítés után e hidak teherbírása a mostaninál nagyobb lenne a polgári/katonai kettős hasznosíthatóság érdekében.
Négy megerősítendő híd Nyugat-Magyarországon van a 74. számú főúton, nyolc a 8. számú főúton, három Észak-Magyarországon a 2. számú főúton és szintén három Kelet-Magyarországon az 52. számú főúton.