BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megszólalt a Magyar Posta a webshopügyben

A webshopok árui olyan ügyfelekhez is eljuthatnak a Magyar Postán keresztül, amelyeket/akiket a többi futárszolgálat nem ér el – egyebek között ez derül ki a Magyar Postától a március 28-án hatályba lépő rendelet kapcsán kapott válaszokból.

A webshopok számára többen hátrányosnak érzik azt a kormányrendeletet, amely szerint webshopoknak március 28-tól fel kell tüntetniük a rendelt áru lehetséges kiszállítói között a Magyar Postát, amelynek ez a változás pluszmunkával járó, egyben visszautasíthatatlan feladatot is jelent. A Világgazdaság erről, illetve a részletekről – a webshopok teendőiről, a küldemény felvételének helyéről, a szolgáltatás díjairól és a továbbítható küldemények számáról – kérdezte az állami társaságot.

LANG3242
A Magyar Posta köteles minden címzetthez eljuttatni a küldeményt.
Fotó: Lang Róbert

Mint válaszában a Magyar Posta felidézte, a kormány az év végén arról döntött, hogy a kereskedelmi célú internetes honlappal rendelkező vállalkozásoknak biztosítaniuk szükséges a Magyar Posta – mint állami, egyetemes szolgáltató – csomagküldő szolgáltatásait a honlapjukon. Ezzel a Magyar Posta feladatot, minden hazai település lakója pedig lehetőséget kapott arra, hogy a csomagküldő szolgáltatást igénybe vegye. A 2024. március 28-án hatályba lépő rendelet egészen pontosan azt mondja ki, hogy a Magyar Postának mint egyetemes szolgáltatónak minden csomagot el kell szállítania, azaz más piaci cégekhez viszonyítva a Magyar Posta nem válogathat, hogy honnan hová szállít. 

Mindezzel ugyanakkor a magyar állampolgárok szolgáltatásokkal kapcsolatos esélyegyenlősége javul.

Azonos feltételeket kínál a posta

A jogszabályoknak való megfelelés érdekében a webshopoknak mindössze fel kell tüntetniük a weboldalukon azt a lehetőséget, hogy az állampolgár igénye esetén az általa rendelt árut a Magyar Posta szállítsa ki hozzá, lakjon hazánk bármely pontján. A társaság jelezte továbbá, hogy a kormányrendelet végrehajtásának elősegítése céljából az általános szerződési feltételeiben (ÁSZF) azonos csomagkézbesítési díjakat kínál minden kereskedelmi célú internetes honlappal rendelkező vállalkozásnak. A díjak igénybevételéhez nem kell egyedi szerződést kötni, regisztráció azonban szükséges a szolgáltatásnyújtás adminisztrációjához.

Ezek az általános, darabonkénti bruttó díjak a következők:

  • Csomagautomatába, Posta Pontra vagy postára kézbesítve: 990 forint
  • Háznál történő kézbesítés esetén: 0–10 kilogrammig 1990 forint
  • Háznál történő kézbesítés esetén: 10–20 kilogrammig 2990 forint
  • Háznál történő kézbesítés esetén: 20–40 kilogrammig 5990 forint

Szerződéskötés nélküli, ÁSZF-díj esetében a telephelyi felvétel nem a szolgáltatás része.

Ha a webshop háznál, azaz telephelyen történő csomagátadást szeretne, azt egyedi szerződéses jogviszonyban kérheti. A társaság hangsúlyozta, hogy lehetőséget biztosít az egyedi szerződéses jogviszonyban magasabb szintű, nagyobb számú értéknövelt szolgáltatást és egyéb speciális feltételt tartalmazó postai (kézbesítési) szolgáltatás igénybevételére is.

Kedvezmények járnak a szerződéssel

Szerződő üzleti partnereinek a postai szolgáltatáshoz kapcsolódó többletszolgáltatásokat kedvezőbb áron nyújt, továbbá a megrendelt értékesített termékek háznál történő átvétele is lehetséges. Az egyedi szerződéses ár függ a webshop által vállalt feladási mennyiségtől, míg az ÁSZF szerinti kedvezményes árra nincs elvárt feladási volumen, akár egy darab csomag feladása is kezdeményezhető az arra jogosult piaci szereplőnek.
Az egyedi szerződéskötési igényt a posta minden esetben elbírálja, és a vállalt küldeményfeladási volumen alapján ad árajánlatot a webshopnak.

A jogszabályi kötelezettségnek történő megfelelés érdekében társaságunk felvette a kapcsolatot a legnagyobb webshopmotor-fejlesztőkkel (például WooCommerce, UNAS, Shoprenter, Shopify, Magento, Shoptet), hogy az általunk nyújtott postai (kézbesítés) lehetőségét határidőre elérhetővé tegyék rendszereikben az ügyfeleiknek

– közölte a posta.

A kormányrendelet lehetővé teszi, hogy a webshopok bővítsék az ügyfélkörüket, hiszen az érintett webshopok olyan ügyfeleket is elérhetnek, akikhez a CEP-piacon működő versenytárs futárcégek – üzleti okokból vagy infrastruktúrájuk hiányosságaiból fakadóan – nem tudják a megrendelt terméket kiszállítani.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.