Repülő- és vonatkimaradások lesznek még szeptemberben is
Európában rendszeresek a közlekedési sztrájkok, amelyek célja elsősorban a magasabb fizetés és a jobb munkakörülmény kivívása. Egyes munkabeszüntetéseket néha már hónapokkal előbb megterveznek, másokat az utolsó pillanatban jelentenek be.

Átnyúlnak szeptemberre a nyári munkabeszüntetések
Emiatt utazás előtt mindig érdemes frissen tájékozódni – mutat rá az Euronews, amely össze is gyűjtötte az előttünk lévő, az utazásokat érintő sztrájkokat. Az egyik épp szeptember 1-jéig tart. Németországban a Lufthansa tulajdonában lévő Discover légitársaság pilótái és légiutas-kísérői két külön szavazáson döntöttek a sztrájkról, amelyet augusztus 29-én, csütörtökön egy újabb nappal meghosszabbítottak. Ennek megfelelően augusztus 27. és szeptember 1. között a pilóták és a légiutas-kísérők nem dolgoznak, ami érinti a Discover minden Németországból induló járatát. A Discover közleményében azt írta, hogy igyekszik minimálisra csökkenteni a sztrájknak az utasaira gyakorolt hatását. A légitársaság flottája 27 gépből áll, amelyek a székhelye szerinti Frankfurtból és Münchenből közlekednek Európa és a tengerentúli nyaralóhelyek felé. A cikk emlékeztet, hogy az érintett szolgáltatásokkal kapcsolatos panaszok miatt kártérítés igényelhető. A Világgazdaság részletezi, hogy a panaszos utasok hogyan juthatnak könnyen hozzá a légitársaságokkal szembeni panaszuk miatti kártérítéshez.
A Portugál Közlekedési Dolgozók Szakszervezetéhez (Stamp) tartozó repülőtéri földi dolgozók augusztus 31-én éjféltől szeptember 1-jén éjfélig sztrájkolnak. Ez járatok késését és törlését okozhatta, okozhatja a nagyobb repülőtereken, köztük Lisszabonban és Portóban.
Az olasz közlekedési ágazatnak tilos sztrájkot tartania július 27. és szeptember 5. között, amikor a legtöbb olasz nyaral.
Ez azt jelenti, hogy a nyár végén valószínűleg nem lesznek fennakadások. Utána viszont számos sztrájkot terveznek.
Olasz repülőtereken szeptember 7-én lehetnek munkabeszüntetések, amelyek késésekkel vagy járattörlésekkel járhatnak. Az olasz zászlóshajó, az ITA Airways és a Wizz Air fapados légitársaság pilótái és légiutas-kísérői sztrájkot terveznek délután 1 és 5 óra között.
- A római Fiumicino és az Olbia repülőtér légiforgalmi irányítói,
- valamint a milánói Malpensa,
- a firenzei Amerigo Vespucci
- és a pisai Galileo Galilei
poggyászkezelői ugyanabban a négyórás időszakban terveznek távozni munkahelyükről.
Az olasz Polgári Légi Közlekedési Hatóság weboldalát szeptember 7-ig frissítik az esetleges fennakadások további részleteivel.
És még a vonat- meg a városi közlekedés is!
Szeptember 8-án, vasárnap fennakadások lehetnek az olasz vasúti közlekedésben, mivel a mozdonyvezetők, a kalauzok és a további fedélzeti személyzet Olaszországban 24 órás sztrájkot tervez. A tiltakozás érintheti a regionális vonatokat és az állami tulajdonú Trenitalia és az Italo magáncég által üzemeltetett távolsági járatokat is.
Szintén Olaszországban szeptember 9-én, hétfőn a tömegközlekedés utasai késésekkel és/vagy járattörléssel szembesülhetnek,
mivel az autóbusz-, villamos- és elővárosi vonatok üzemeltetői szerte az országban nyolcórás sztrájkot terveznek. Az Olaszország fő közlekedési szakszervezetei által támogatott sztrájk időzítése és hatása eltérően hat egyes városokra.
Szeptember 20-án újabb, 24 órás tömegközlekedési sztrájkot terveznek.
A spanyolországi Alicante-Elche repülőtéren meghosszabbították a biztonsági személyzet részben már lezárult sztrájkját. Ez eredetileg ötnapos lett volna, augusztus 1-jétől 4-ig, de a dátumok kiegészültek: augusztus 15–18., 30. és 31. Ez a Costa Blancát kiszolgáló repülőteret helyi idő szerint 8.30–9.30 és 18–19 óra között érinti. A repülőteret szervezett utazásaihoz használó brit üdülőcég, a Jet2 a következőt írta honlapján: „A sztrájkot a repülőtér biztonsági szolgálatai támogatják, és hatással lesz a biztonsági ellenőrzések hosszára.” Az Aena repülőtér-üzemeltető azonban azt mondta, hogy Alicante működésében még nem kell jelentős késésektől tartani.
A szigetországban kisebb a rizikó
A London North Eastern Railway (LNER) augusztus 31. és november 10. közötti hétvégére tervezett mozdonyvezetői sztrájkját viszont felfüggesztették az utolsó pillanatban kötött megállapodás után. Lemondták a londoni metrón szeptember 4-re tervezett kisebb sztrájkokat is.
A skót ScotRail munkabeszüntetését is felfüggesztették egy új fizetésemelési ajánlatnak köszönhetően, amelyről a szakszervezeti tagok szeptember 25-ig szavaznak. Eközben azonban a szolgáltatás továbbra is csökkentett, mert néhány alkalmazott július óta nem hajlandó túlórázni. ScotRail olyan nagy turisztikai célpontok között indít vonatokat, mint Edinburgh, Glasgow, Aberdeen és Inverness.
A francia Autoroutes du Sud (ASF) és a Vinci autópálya dolgozói már sztrájkba kezdtek, tiltakozásul a csökkenő létszám miatt. Egyelőre nem világos, hogy a következő hetekben lesz-e folytatás.
Nem csak magasabb fizetésért és jobb munkakörülményért sztrájkolnak
Szeptember 11-én – az eredetileg tervezettnél egy nappal korábban – tömegközlekedési sztrájkot hirdettek Hollandia legnagyobb városaiban, amelyekhez további városok is csatlakozhatnak. A sztrájkolók olyan költségvetési javaslatot szeretnének a kormánytól, amely a dolgozók reményei szerint tartalmazni fogja azokat a terveket, amelyek lehetővé teszik a fizikailag megterhelő munkát végzők korábbi nyugdíjba vonulását. Ez hatással lesz az amszterdami, hágai és rotterdami szolgáltatásokra.


