Botrányos kiállítás a Ludwig Múzeumban

Ötven éve rendezték meg az Iparterv I. (1968) és az Iparterv II. (1969) kiállításokat, amelyek kánonteremtő fogalommá váltak, és egy egész művészgeneráció névadójaként vonultak be a hazai művészettörténetbe. Az évforduló apropóján a Ludwig Múzeumban január 31-én kiállítás nyílt Iparterv 50+ címmel.

A csoportos tárlat a hajdani Iparterven kiállító művészek legújabb munkáiból, illetve a már lezárt életművek legutóbbi szakaszából kínál válogatást.

Az Iparterv-jelenség nem csupán két kiállítást, illetve egymástól nagyon különböző művészeket sűrít magába, hanem egy komplett korszakot, egyúttal egy szélesebb szellemi közeget jelöl. Az aczéli kultúrpolitika ellenszelében a kor nemzetközi tendenciáira (pop art, arte povera, informel, hard edge, konceptualizmus), valamint a nyugati művészeti világ eseményeire (1964-es Velencei Biennále, 1968-as kasseli Documenta) reagálva szerveződő kiállítások az Ipari Épülettervező Vállalat belvárosi székházában találtak otthonra Sinkovits Péter művészettörténész rendezésében. Kár cifrázni:

hatalmas botrány lett belőle. Az 1968 decemberében 11 fiatal művész – köztük Bak Imre, Frey Krisztián, Keserü Ilona, Siskov Ludmil és Tót Endre – részvételével, a cenzori hivatal megkerülésével tető alá hozott tárlat mindössze néhány napig volt látható.

A történtek nem szegték kedvét a hazai művészvilágnak, és egy évvel később Baranyay Andrással, Major Jánossal, Méhes Lászlóval a frontvonalban ismét megnyitották a kiállítást. A fél évszázados évfordulóra a Lud­wig Múzeum konferenciát (ez a rendezvény záróeseménye lesz már­cius 22–23. között) és programsorozatot is szervez.

A rendezvény célja, hogy az egykori kiállítók közreműködésével felidézzék az Iparterv előzményeit, kortárs közegét és az azt követő generációkra gyakorolt hatását. A hazai műkereskedelem egyébként éppen az utóbbi néhány évben kezdi jobban értékelni az iparterves művészek munkáit: a három éve indult contempo auctions vagy az egy éve alakult Dobossy Aukciósház árverésein jól látható az érdeklődés ezen munkák iránt. Ezzel párhuzamosan a nagy házak klasszikus modern kínálatában is egyre gyakrabban kapnak helyet az ilyen műalkotások, 2018 végén például feltűnően sok darabra lehetett licitálni. Ez a neoavantgárd irányzat a nemzetközi műtárgypiacon is éppen felértékelődik.

A teljes cikk a Világgazdaság január 28-i számában jelent meg