BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Londonnak nincsenek adui Brüsszellel szemben

A britek többsége ma már az Európai Unióban maradásra szavazna – derült ki a legfrissebb felmérési elemzésekből. „Durván fogalmazva az idősebb, kilépéspárti szavazók meghalnak – és egyre több fiatalabb maradáspárti válik választókorúvá” – magyarázta a jelenséget Peter Kellner elemző, a YouGov nemzetközi közvélemény-kutató intézet volt elnöke, aki ezt konkrét számokkal támasztotta alá. A 2016-os népszavazáson 1,3 millióval többen szavaztak a kilépésre, mint a maradásra, és azóta nagyjából 1,2 millió szavazópolgár halt meg, miközben 1,4 millióan érték el a választókort. „Vagyis a demográfia megfelezte a kilépéspártiak előnyét” – fogalmazott. A YouGov tavaly tizennégy felmérést készített arról, „jónak” vagy „rossznak” tartják-e a britek a Brexitet, és az utóbbit válaszolók aránya lassan, de folyamatosan növekszik. A legutolsó felmérések szerint már a megkérdezettek 51 százaléka maradna az EU-ban, és 41 százalékra olvadt a kilépéspártiak aránya.

A Brexit egyre jobban aggasztja a mezőgazdasági termelőket és az élelmiszeripart is. A Nemzeti Gazdaszövetség (NFU) és partnerei közös felhívással fordultak a kormányhoz, amelyben garanciákat követelnek arra, hogy a kilépés után is elegendő állandó és szezonális uniós munkaerőt alkalmazhatnak majd, és „súrlódásmentes” marad a kereskedelmi forgalom a kontinenssel. A kabinet azonban egyelőre csak annyit ígérhet, hogy az átmeneti folyamat végéig, vagyis 2020 decemberéig vehetnek fel uniós munkavállalókat, akik utána az Egyesült Királyságban maradhatnak – erősítette meg a BBC-nek egy kormányszóvivő.

Az EU és Nagy-Britannia hosszú távú kapcsolatait szabályozó megállapodáshoz viszont egy lépéssel sem kerültek közelebb, és Michel Barnier, az Európai Bizottság főtárgyalója a hétvégén ismét figyelmeztette Theresa Mayt, hogy az egyezségből nem is lesz semmi, ha nem áll elő az eddigieknél „realistább javaslatokkal”.

A megállapodás nélküli kilépésre pedig gyakorlatilag egyáltalán nincs felkészülve a kabinet, s a „lehetőségei minden héttel csökkennek” – tudta meg Brexittel foglalkozó magas rangú brit tisztségviselőktől a Financial Times. Nem hoztak például létre egyetlen független szabályozó testületet sem, amelyik átvenné az uniós hivatalok szerepét többek között a gyógyszer-engedélyezés vagy a nukleáris biztonság területén. Az alternatívák hiánya miatt a kormány arra kényszerülhet, hogy tetszik vagy sem, végül el kell fogadnia Brüsszel feltételeit.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.