Elutasítják az állami vasút (SNCF) alkalmazottai Emmanuel Macron reformterveit. A szakszervezetek szavazásán 90 ezren vettek részt a 150 ezer munkavállalóból, és 95 százalékuk nemet mondott a kormányzat elképzelésére, hogy a társaságnak csökkentsék a méretét, és hatékonyabbá tegyék, mielőtt az Európai Unió szabályainak megfelelően megnyitják a belső utasforgalmat a konkurencia előtt. A szavazással a szakszervezetek új lökést akarnak adni az április közepe óta tartó sztrájkhullámnak, és azt remélik, hogy meggyengül a kormány tárgyalási pozíciója. A kabinet azonban jogi szempontból jelentéktelennek minősítette a referendumot, és Élisabeth Borne közlekedési miniszter közölte, hogy nem mondanak le a reformról. Az SNCF vezérigazgatója szerint a munkabeszüntetések 350-400 millió eurós kárt okoznak a vállalatnak.
Hátráltatja Emmanuel Macron elnök gazdaságfejlesztési terveit a munkanélküliség növekedése is. A szerdán nyilvánosságra hozott adatok szerint az év első három hónapjában 9,2 százalékra emelkedett az állástalanok aránya a tavalyi év utolsó negyedévében mért 9 százalékról; a Reuters által megkérdezett elemzők 8,8 százalékot vártak. A csalódást keltő eredmény részben az eurózóna gazdasági teljesítményének visszaesésével is magyarázható. Az első negyedévben a francia GDP is a vártnál lassabban, negyedéves alapon 0,3 százalékkal növekedett, az IHS Markit szolgáltatási és feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe pedig májusban 54,5 pontra esett vissza az előző havi 56,9-ről; ez a legalacsonyabb érték 2017 januárja óta.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.