BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Sokat bukhat Szlovákia a vámháborún

Donald Trump amerikai elnök azzal fenyegette meg az európai autógyártókat, hogy 20 vagy 25 százalékos védővámokat vezethetnek be a kontinensről az Egyesült Államokba exportált autókra.

Az előzetes elemzések szerint a döntés legnagyobb vesztese Németország lesz, azonban kiderült, hogy az arányokat tekintve Szlovákia lehet a fő vesztes. A szlovák pénzügyminisztérium háttérintézményeként működő Pénzpolitikai Intézet (IFP) legfrissebb számításai szerint ugyanis az autókra kivetett magasabb amerikai vámok az uniós tagországok közül arányaiban leginkább Szlovákiát sújtanák. „A szlovákiai autógyártók Egyesült Államokba irányuló kivitele a bruttó hazai össztermék (GDP) 1,7 százalékát adja, ami messze a legmagasabb az uniós tagországok közül” – olvasható az IFP elemzésében. Összehasonlításképpen: a második leginkább érintett Németországban ez az arány 0,6 százalék, majd Magyarország következik 0,4, Svédország 0,3 és Nagy-Britannia 0,2 százalékkal. Az igaz, hogy Szlovákia teljes kivitelének 83 százaléka az uniós tagországokban talál gazdára, míg az Egyesült Államokba irányuló szlovák export alig 3 százalék. Viszont a tengerentúli szlovák kivitel kétharmadát a gépjárművek adják, vagyis nagyjából egymilliárd euró értékű autót exportálnak évente Szlovákiából. A legnagyobb vesztes a pozsonyi Volkswagen lehet, az ott gyártott városi terepjárók, konkrétan a VW Touareg és a Porsche Cayenne, főleg az amerikai piacon találnak gazdára. A nagyszombati PSA Peugeot-Citroen és a zsolnai KIA Motors nem exportálja autóit az USA-ba. Az IFP szerint az amerikai védővámok bevezetése az autóiparban megközelítőleg 90 millió eurós kiesést is okozhat a gazdaság számára, ami az éves növekedési ütemet 0,08-0,1 százalékkal csökkentheti. A képhez hozzátartozik, hogy ősztől beindul a Jaguar Land Rover nyitrai gyára is, márpedig e márkának is erős pozíciói vannak az amerikai piacon, azaz Szlovákia a vámháborút még a jelzettnél is nagyobb mértékben megszenvedheti.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.