A Jeep Wrangler 200 lóerős dízellel kezd
AM | Hivatalosan is megérkezett Európába az új generációs Jeep Wrangler. A szeptemberi forgalmazáskezdet idején rögtön 180 gyári kiegészítő is a vásárlók rendelkezésére áll majd. A Sport és Sahara felszereltségekhez a Command-Trac, a Rubiconhoz a Rock-Trac fantázianevű összkerékhajtást adják. Előbbihez is van terepfokozat, de csak hátra kérhető zárható differenciálmű, utóbbinál rövidebb a terepáttétel, előre és hátra is jár a gombnyomásra zárható differenciálmű. Továbbra is lehajtható az első szélvédő, de mivel egy tetőmerevítő a helyén marad, a belső tükör ekkor is használható. Az alumíniumajtók zsanérjait Torx kulccsal lehet levenni, a vászontető mellett a kemény tető is levehető.Alapfelszerelésként kapja a nyolcfokozatú automatikus váltót az európai kivitel, az alapmotor, a 2,2 literes négyhengeres turbódízel 200 lóerős teljesítményű és 450 newtonméteres nyomatékú. Az év végétől lesz majd elérhető a 2,0 literes benzines turbómotor, amely 272 lóerős, illetve 400 newtonméteres, az észak-amerikai kiviteltől eltérően itt nem forgalmazzák majd a modellt lágy hibrid hajtással.


