BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az autógyártók számára semmiféle előnnyel nem jár majd a kilépés

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A brit autógyártók nem állnak készen a Brexitre, és a gazdaság gyengülése mellett a fogyasztói bizalom is romlik.

Újabb statisztika támasztja alá az autógyártók Brexit miatti aggodalmait: júniusban az előző év azonos időszakához képest 47 százalékkal zuhantak a hazai eladások, miközben 6 százalékkal nőtt az export, ami az év első hat hónapjában a termelés 81, júniusban majdnem 88 százalékát tette ki – vagyis tíz Nagy-Britanniában előállított gépjárműből majdnem

9 külföldön talált gazdára. Egyetlen havi eredmény ugyan önmagában még nem igazán jelentős az autógyártók és -forgalmazók szövetségének (SMMT) vezetője szerint, de Mike Hawes úgy véli, alátámasztja azt a tényt, hogy mennyire exportorientált az ágazat, és milyen fontos megállapodni Brüsszellel a kilépés feltételeiről, illetve a jövőbeni együttműködésről. „Senki nem állíthatja, hogy készen áll a Brexitre, mert túlságosan sok a bizonytalanság – mondta a Guardiannek. – Szükségünk van megállapodásra. Ha nincs megegyezés, akkor nincsen átmeneti időszak sem. A Világkereskedelmi Szervezet (WTO) szabályai szerint kell működnünk, ami a mostaninál jelentősebb költségekkel és terhekkel jár” – magyarázta. A kérdésre, hogy jelent-e bármiféle előnyt a 850 ezer embert foglalkoztató, évi 110 milliárd fontos forgalmat lebonyolító autóipar számára az EU-ból való kilépés, Hawes elismerte, hogy ilyet egyelőre nem látnak.

Az ágazat folyamatosan figyelmezteti a kormányt a megállapodás nélküli Brexit veszélyeire és arra, hogy a bizonytalanságok miatt már eddig is jelentős befektetések maradtak el. Ha nincs megegyezés Brüsszellel, jövő március végén leállhatnak a gyártósorok, ami hatalmas anyagi veszteséget és az egész ágazat tartós hanyatlását okozná – figyelmeztetett az SMMT vezetője.

A bizonytalanságok miatt jóval a kilépésről döntő 2016-os népszavazás előtti szintre esett vissza az üzleti és a fogyasztói bizalmi index is, és szakértők szerint a helyzet tovább fog romlani jövő márciusig. A GfK által mért fogyasztói bizalmi index a stagnálást jelző piaci várakozásokkal ellentétben a júniusi mínusz 9 pontról mínusz 10-re romlott. A YouGov felmérése ugyan minimálisan javuló hangulatot jelez – a júniusi 109,1-hez képest 109,2 pontos az index –, de ez is elmarad a 2016 nyarán mért 116 ponttól. Ami az üzleti bizalmat illeti, az a Lloyds Bank felmérése szerint változatlanul 29 százalék, messze elmarad a népszavazás előtti 40-50 százaléktól.

A megállapodás nélküli Brexit azonban nemcsak Nagy-Britanniának, hanem az EU-nak is sokba fog kerülni – ezzel az érvvel szeretné maga mellé állítani a maradó tagállamokat Jeremy Hunt. A brit külügyminiszter Peking után a héten Párizsban és Bécsben tárgyal majd, hogy támogatást szerezzen Theresa May kormányfő hónap elején előterjesztett javaslatainak, amelyeket Michel Barnier főtárgyaló gyakorlatilag mind elutasított. A kereskedelmi forgalmat illetően az EU valóban veszítene, ha nem sikerülne megállapodni, mivel Nagy-Britannia a legfontosabb partnere. Az egyes tagállamok kiesése azonban sokkal kisebb lesz az Egyesült Királyságénál; Írország az egyetlen kivétel, ahol a GDP 10 százaléka kötődik a Londonnal folytatott kereskedelmi forgalomhoz.

A Denso már számolja a károkat

A Denso japán autóalkatrész-gyártó számításai szerint 80 milliárd jen (719 millió dollár) bevételkiesést okoz idén a cégnek, ha az Egyesült Államokban megemelik a vámokat. Az acél- és alumíniumimportra kivetett tarifák mintegy 2 milliárd jenes (17,9 millió dolláros) profitcsökkenéssel járnak, ezt már bele is kalkulálták a 2018-as eredményekbe. A Toyota legnagyobb beszállítójának számító Denso ennek ellenére az eredetileg jelzett 379 milliárd jenről 390 milliárdra emelte az idei profitvárakozását. | VG

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.