BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Leválthatják az ausztrál miniszterelnököt

Bár Malcolm Turnbull a héten egyszer már megvédte pártelnöki – és egyben miniszterelnöki – pozícióját egy bizalmi szavazáson, a hét végén már kevés lehet a támogatottsága a siker megismétléséhez.

Tovább gyűrűzik az ausztrál kormányválság, tegnap három miniszter, a pénzügyi, a távközlési és a munkaügyi tárca vezetője mondott le a tisztségéről, miután szerdán tíz miniszter köszönt le. A képviselők tiltakozásának forrása, hogy kedden egy pártbeli bizalmi szavazáson Malcolm Turnbull miniszterelnök minimális szavazatelőnnyel megvédte elnöki pozícióját a Liberális Pártban Peter Dutton belügyminiszterrel szemben. Dutton újabb bizalmi szavazást indítványozott, Turnbull pedig jelezte, pártgyűlést hív össze péntekre, ha a párttagok többsége levélben kér újabb bizalmi szavazást. Turnbull pártelnöki – és ezzel egyben miniszterelnöki – pozíciójára sajtóinformációk szerint Dutton mellett immár Julie Bishop külügyminiszter és Scott Morrison kincstárnok is szemet vetett. Miután pedig Turnbull pártbeli támogatottsága jelentős mértékben csökkent, valószínű, hogy a közeljövőben új miniszterelnök kerül az ország élére, egy évtizeden belül immár a hatodik.

A bizonytalan politikai helyzetben az ausztrál dollár tegnap napközben 0,9 százalékkal gyengült az amerikai dollárral szemben, az irányadó ausztrál tőzsdeindex, az S&P/ASX 200 pedig 0,3 százalékkal visszaesett. „Az országban mindenki számára csalódást keltő és bosszantó az, ami Canberrában történik. A vállalkozások a biztonságot preferálják, illetve a jövő kiszámíthatóságát” – nyilatkozta Alan Joyce a Reuters hírügynökségnek. A Qantas ausztrál légitársaság vezérigazgatója hangsúlyozta: bármely politikai válsághelyzet nyomot hagy az ország gazdaságán is. „Ez a fajta politikai instabilitás befolyásolhatja a befektetői, illetve a munkavállalói állomány bővítésére irányuló döntéseket, ez pedig kihat a fogyasztásra” – mondta az AxiTrader piaci stratégája, Greg McKenna.

Turnbull népszerűsége nemcsak a párton belül, hanem az állampolgárok körében is visszaesett. Bár a miniszterelnök a közelmúltban azt ígérte, adócsökkentéssel eléri, hogy alacsonyabbak legyenek a lakossági energiaszámlák, ez valószínűleg nem lesz elegendő a szavazók kiengeszteléséhez. A jó ütemű gazdasági növekedésből ugyanis nem sokat éreznek az ausztrálok, miután – bár az elmúlt öt év során egymillió munkahelyet teremtettek az országban, és a munkanélküliségi ráta júliusban 5,3 százalékosra csökkent – a bérek csak minimális mértékben emelkedtek. Az ausztrálok közül ráadásul rengetegen vettek fel óriási jelzáloghiteleket a lakásárak esése miatt – júliusban 0,6 százalékos árcsökkentést regisztráltak, ami a legnagyobb havi esés 2011 óta –, így az eddigieknél is fontosabbá vált, hogy emelkedjenek a bérek. A Liberális Párt számára egyre sürgetőbbé válik, hogy megoldást találjon ezekre a problémákra, és mielőbb visszanyerje szavazótábora bizalmát, hiszen a 2019 májusában esedékes választásokon jelen állás szerint komoly kihívója lehet az ellenzéki Munkáspárt.

A kormányzó párton belüli feszültségekre a jegybank is reagált: a héten úgy döntött, egy ideig még rekordalacsony, 1,5 százalékos szinten tartja az irányadó rátát, hogy az intézmény „a stabilitás és bizalom forrása” maradhasson a politikai bizonytalanságok közepette. „Miután a munkanélküliség és az infláció terén fokozatos javulás várható, a jegybanktanács tagjai egyetértettek abban, hogy a közeljövőben nem szükséges módosítani a monetáris politikán” – áll a központi bank közleményében.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.