BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A Brexit-politikában nincs változás

A megszorítások végét ígérte Theresa May brit kormányfő a konzervatív párt Birminghamben tartott éves konferenciáján elmondott beszédében. A jövőre beterjesztendő többéves költségvetési kiadási terv növekvő támogatást biztosít majd a közszolgáltatások finanszírozására, de anélkül, hogy az ország lemondana az adósságállomány csökkentéséről. Ez jelentős változás a toryk álláspontjában, a kormány ugyanis az elmúlt nyolc évben visszafogta a kiadásokat, és nem volt hajlandó adócsökkentésre. A kormányfő azt is bejelentette, hogy a kritikus lakáshiány enyhítése érdekében visszavonják azt a szabályt, amely maximálja az önkormányzatok által erre a célra felvehető hitel összegét.

A Brexittel kapcsolatban May megismételte korábbi álláspontját, amely szerint megállapodásra törekszik az Európai Unióval, de nem bármi áron. Határozottan elutasította a maradást az egységes piacon és a vámunióban, valamint azt is, hogy megosszák az országot, vagyis Észak-Írországra más feltételek vonatkozzanak, mint az Egyesült Királyság többi részére. Ismét kizárta a második népszavazás lehetőségét, valamint azt is, hogy lemondjon a megállapodás nélküli távozás lehetőségéről. Ezzel ugyanis a saját tárgyalási pozícióját gyöngítené, és el kellene fogadnia bármit, amit az EU felajánl – mondta. Bár elemzők szerint a kormányfő kevés újdonságot mondott, szavai hatására a font árfolyama egy rövid időre ismét visszacsúszott háromhetes mélypontjára, 0,4 százalékkal gyengült a dollárhoz képest.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.