BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egyre több a magyar befektető Szerbiában

Újabb rekordra lehet számítani idén a magyar–szerb külkereskedelmi áruforgalomban a 2017-es csúcs után. Tavaly az árucsere összértéke megközelítette a 2,5 milliárd eurót, ami impozáns, több mint 30 százalékos növekedés a 2016-os szinthez képest. A korábbi években átlagosan 5-6 százalékos volt a bővülés üteme. Az árucsere-forgalom szerkezetében nagy előrelépésnek tekinthető, hogy már nemcsak a Vajdaságban, hanem a Belgrádtól délre fekvő területeken is egyre több a magyar befektető. Budapest azonban még ezzel sem lehet maradéktalanul elégedett, hiszen Magyarország még mindig nincs a legnagyobb külföldi befektetők listáján az első tíz között.

A magyar kormány vajdasági gazdaságfejlesztési programjának előnyeit az üzleti szféra is gyorsan felismerte. Az utóbbi időben jelentős számú magyar cég fektetett be Szerbiában. A napokban a kommunális infrastruktúra fejlesztéséről tartottak szerb–magyar üzleti fórumot Újvidéken. A résztvevők szintén a kétoldalú kapcsolatok dinamikus fejlődéséről beszéltek. A Vajdasági Gazdasági Kamara (PKV) és a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében, Szerbia budapesti nagykövetségének logisztikai támogatásával, több mint száz résztvevővel, köztük magyarországi cégek és intézmények mintegy negyven képviselőjével zajlott a rendezvény. Bosko Vucurevic, a vajdasági kamara elnöke elmondta, hogy a Vajdaság 2017-ben 297,9 millió euró értékben exportált Magyarországra, míg a behozatal értéke 247,3 millió euró volt. Idén az első nyolc hónapban az árucsere értéke elérte a 399,5 millió eurós szintet. A vajdasági kivitel 218,8 millió, a behozatal pedig 180,7 millió euró értékű volt.

Amellett, hogy erősödik a két ország közötti árucsere-forgalom, növekedést mutat a közös beruházások száma is: jelenleg 12 projekt megvalósítása folyik, melyek összértéke 25 millió euró. A magyarországi cégek elsősorban a környezetvédelemben, a hulladékgazdálkodásban, továbbá az ivóvíz- és a szennyvíztisztításban keresnek vajdasági partnereket.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.