Új székhelyet választ az Amazon
Négy város maradt talpon az Amazon második amerikai székhelyének (HQ2) megszerzéséért vívott versenyben. A The Wall Street Journal értesülései szerint közülük kettő reménykedhet, ugyanis a világ legnagyobb e-kereskedelmi vállalata várhatóan úgy dönt, hogy seattle-i főhadiszállása mellé mégsem egy, hanem két másik komplexumot épít fel. Arról nincs hír, hogy miként osztaná meg a két új helyszín között az eredetileg 5 milliárd dolláros beruházást, és a tervezett 50 ezer fős létszámbővítés miként oszlana meg. A texasi Dallas, a virginiai Crystal City, New York Long Island City nevű városnegyede és a Washington melletti Arlington a legesélyesebb az Amazon befogadására, de nincs kizárva, hogy más, meglepetéshelyszínre esik majd Jeff Bezos vezérigazgató választása.
A 2017 éve zajló kiválasztási folyamatban a fejlett infrastruktúra és a képzett munkaerő megléte a legfontosabb tényező, valamint az, hogy az adott helyhatóság milyen támogatási csomaggal járul hozzá a megaprojekthez. Kaliforniát messze elkerüli a cég, mert olyan helyet keres, ahonnan a rendelkezésre álló szürkeállományt még nem szívták el az olyan versenytársak, mint a Facebook vagy a Google. A tét nagyságát jelzi, hogy az elsők között jelentkező New Jersey állam 7 milliárd dollár értékű hitelt és adókedvezményt ajánlott fel, ha Newarkot választják. Andrew Cuomo, New York állam kormányzója pedig a minap számolt be róla, hogy vonzó csomagot állítottak össze a cég számára, de számokat nem említett, csak annyit, hogy ha megnyerik az üzletet, Amazon Cuomóra változtatja a nevét.
Az Amazon eközben gőzerővel készül az ünnepi szezonra. A cég az év végéig értékhatártól függetlenül minden rendelést ingyen szállít ki az Egyesült Államok területén. Eddig 25 dollár volt a limit. A döntés alaposan kiakasztotta az Amazon Prime szolgáltatásra évi 119 dollárért előfizető háztartásokat, amelyek ennyiért szerezhettek maguknak ingyenes szállítási jogot – számos egyéb szolgáltatás kíséretében. Becslések szerint már minden második amerikai háztartás Prime-előfizető, s a cég most a Walmartnak és a kínai versenytársaknak elé dob kesztyűt az ügyféltoborzó akcióval, amelynek hozadéka nagyobb lehet, mint a kieső bevétel. Mindenesetre a cég szállítási költségei 2015 óta megduplázódtak, 21,7 milliárd dollárra nőttek.
New Jersey
7
milliárd dolláros ajánlattal sem tudott labdába rúgni


