Az indonéz gazdaság kulcsfontosságú területére, a turizmusra és a nemzeti fizetőeszközre is hatással lehet a múlt hét végi szökőár. Az indonéz rúpia az egyik legrosszabbul teljesítő ázsiai fizetőeszköz volt az idén, 7 százalékkal gyengült az amerikai dollárral szemben az év elejéhez képest. A helyzetet rontja, hogy nem ez az első természeti csapás az idén Indonéziában, júliusban és augusztusban súlyos földrengés pusztított Lombok szigetén, majd szeptemberben a celebeszi Paluban egy szökőár következtében 2200 ember halt meg, és ezrek tűntek el. Az elemzők már a szeptemberi katasztrófa után attól tartottak, hogy a csapások komoly anyagi kihívások elé állíthatják az államot. „Nem tudom, milyen pénzügyi lehetőségei vannak a kormánynak a helyreállítási munkálatok finanszírozására” – nyilatkozta akkor Edward Gustely, a jakartai székhelyű befektetési tanácsadó cég, a Penida Capital ügyvezető igazgatója a Bloombergnek.
A cunami szombaton váratlanul csapott le a Szumátrát és Jávát elválasztó Szunda-szoros partjainál, a halálos áldozatok száma 429, a sérülteké 1485, 154 személyt pedig eltűntként tartanak nyilván. Indonézia katasztrófavédelmi szóvivője, Sutopo Purwo Nugroho beszámolója szerint a szökőárt valószínűleg az Anak Krakatau vulkán kitörése, valamint az azt követő víz alatti földcsuszamlás váltotta ki. A cunami lesújtott Tanjung Lesungra, a szörfparadicsomra is, amelytől nem messze található több, állami tulajdonban lévő cég gyárépülete, az érintett vállalatok viszont nem számoltak be komoly károkról.
Joko Widodo államfő elmondta, miután az indonéz lakosságnak nem tudták időben jelezni a közelgő katasztrófát, a vészfigyelmeztetések kiadásáért felelős hatóságokat a szökőárjelző rendszer felülvizsgálatára és arra utasították, hogy cseréljék ki a rendszer esetlegesen meghibásodott elemeit. Erre a tervek szerint már a jövő év elején sor kerülhet. Szakértők azonban azt állítják, hogy a figyelmeztetés hiánya nem feltétlenül a rendszerrel kapcsolatos problémákra utal, a szökőár ezen típusa ugyanis, amely vulkánkitörésre vezethető vissza, nehezen látható előre.
Indonéziában gyakoriak a földrengések és a cunamik, hiszen az ország egy szeizmikusan aktív zónában, a csendes-óceáni tűzgyűrűben fekszik, ahol 127 aktív vulkán található. 2004. december 26-án egy szökőár, amelyet egy 9,1-es erősségű földrengés okozott, 226 ezer halálos áldozatot követelt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.