Nő egy új népszavazás támogatottsága
Január 29-én tárgyalnak és szavaznak majd a brit képviselők a kormány Brexittel kapcsolatos B tervéről – jelentette be tegnap Andrea Leadsom, az alsóház elnöke. Theresa May kormányfő megkezdte az egyeztetést a parlamenti pártokkal, ezeken azonban Jeremy Corbyn, az ellenzéki Munkáspárt vezetője nem hajlandó részt venni mindaddig, amíg a miniszterelnök nem zárja ki a lehetőségek közül a megállapodás nélküli kilépést az Európai Unióból.
Corbyn szerint a patthelyzetből az új parlamenti választások kiírása jelentené a legjobb kiutat, az alsóház azonban szerdán 325-306 arányban leszavazta a kormány ellen benyújtott bizalmatlansági indítványát.
A legfrissebb felmérések azt mutatják, hogy a közvélemény a második népszavazásban látja inkább a megoldást, és a többség ezúttal az EU-ban maradásra szavazna. A YouGov ezer fő megkérdezésével készített felmérésének eredménye szerint 56 százalék választaná az EU-t és 44 százalék a Brexitet; a 12 százalékpontos különbség a legmagasabb, amelyet eddig mértek. Még a konzervatív képviselővel rendelkező választókörzetek több mint 90 százalékában – a többi között a kormányfő választókörzetében – is többségben vannak azok, akik szerint újabb népszavazást kell kiírni.
Az uniós tagállamok közben készülnek a hard Brexitre.
A francia kormány 50 millió eurót különített el kikötők és repülőterek fejlesztésére, és mintegy 600 emberrel akarja bővíteni a közigazgatást, egyebek mellett több új vámhivatalnokot és állatorvosi ellenőrt vesznek fel a határok biztonságának védelmére és a kereskedelem kezelésére – jelentette be Édouard Philippe miniszterelnök.
Folyik a felkészülés Írországban is, Ed Sibley, a jegybank helyettes kormányzója mindenkit megnyugtatott, hogy az ország pénzügyi rendszere képes lesz megbirkózni a helyzettel, és a legfontosabb vállalatok már életbe léptették a vészterveket.
Ma már a brit választópolgárok
56
százaléka döntene az Európai Unióban maradás mellett


