Bevételeinek 12-13 százalékos, üzemi eredményének 10-11 százalékos idei növekedésére számít a Coca-Cola, ebből 8-9 százaléknyi az év közben felvásárolt cégekhez fűződik majd. Eszerint tehát a társaság folytatja tavalyi jó sorozatát. Ami az üzemi profit emelkedését illeti, 2018-ban 14 százalékkal nagyobb, 8,7 milliárd dolláros eredményt ért el az üdítő- és élelmiszeripari óriás. A bevételek viszont nem a vártnak megfelelően alakultak, a 31,86 milliárdos forgalom 10 százalékos visszaesést takar. Ebben a kedvezőtlen valutahatások mellett a palackozói franchise-rendszer folyamatban lévő átalakítása is közrejátszott. Az alapanyagok drágulása és a szállítási költségek emelkedése sem jött jól, az egy részvényre eső eredmény (EPS) 2,08 dollár volt. A cégvezetés különösen elégedett az egészségesebb életmódot kiszolgáló termékeivel: a cukorszegény és a -mentes üdítőportfólió új elemekkel gyarapodott, közben felfrissítették a Diet Coke márkát, a Coca-Cola Zero Sugarral pedig eladási csúcsot döntöttek az észak-amerikai piacon. A tavalyi év nagy bejelentése volt, hogy 5,1 milliárd dollárért megvásárolják a Costa Coffee kávézóláncot a Whitbreadtől. A gyorsjelentésre 4 százalékos eséssel reagált a piac, ebben az EPS idei stagnálását előrevetítő bejelentés is benne volt, eszerint a 2,23 dolláros elemző várakozás eltúlzottnak tűnik.
Az üzemi profit
14
százalékkal emelkedett
éves alapon mérve
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.