BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Alapos hangszigeteléssel és csendes dízelmotorral igazi süketszoba az autó

Halkabb dízelmotorral és a nagyobb Mercedes-Benzekből ismert szolgáltatásokkal folytatja pályafutását a C-osztály.

Hiába jönnek egymás után az új generációs kompakt Mercedes-Benz modellek, a C-osztálytól még mindig nem sikerült elvenni a legkeresettebb stuttgarti modell címét. 2017 után tavaly is ebből a típusból adták el a legtöbbet világszerte. Ettől függetlenül a C-osztályt alaposan felfrissítették, méghozzá a szokásokhoz hűen úgy, hogy igazodjon az E- és S-osztályhoz. Először is a 2,1 literes dízel helyére lépett az E-osztályban debütáló, 1950 köbcentiméteres egység, amely nemcsak 16 százalékkal könnyebb az elődmotornál, hanem sokkal halkabb is.

Az alapos hangszigetelés és a csendes dízelmotor kombinációja igazi süketszobává teszi a C-osztályt, a 194 lóerős teljesítményt pedig immáron kilencfokozatú auto­­matikus váltó osztja be. A 400 newtonméter jóvoltából akkor sem lehet panaszunk a menetteljesítményekre, ha négy személlyel, csomagokkal megpakolva kelünk útra. A 9G-Tronic egyébként nem a piac leggyorsabban kapcsoló váltója, de annyira finoman, észrevétlenül teszi a dolgát, hogy az még a prémiummodellek mezőnyében is kiemelkedő. A légrugós futómű is egy másik ligába emeli a komfortot a sima acélrugósokhoz képest. Azok az extrák pedig, amelyek korábban az S-osztály kiváltságai voltak, már a C-osztályhoz is elérhetők. Nemcsak dugóban képes araszolni és sávban tartani az autót, hanem 64 árnyalatban állíthatjuk a belső hangulatfényét, és ha kell, a 84 diódából álló Multibeam LED fényszóró világítja be előttünk az utat a szembejövők vakítása nélkül.

Ezek vagy akár a most megjelent digitális műszerfal nélkül is azonnal szembetűnik a C-osztály magas általános minősége, ami önmagáért beszél. A kormánykeréken lévő érintésérzékeny felületekkel való babrálás menet közben túlzott koncentrációt kíván a vezetőtől. A helykínálatot és a kombi változat 490 literes rakterét azonban nem érheti kritika, a csomagtér használhatóságát akasztófül, gombnyomásra ledönthető ülések, rögzítőháló és fedéllel együtt mozgó roló könnyíti meg. A tesztre fogott 194 lóerős, 4×4-es kombi alapból 13,77 millió forintba kerül, de simán el lehet költeni extrákra egy új A-osztály árát.

Láthatáron a hibridek

A modellfrissítéssel megjelent a C 200-as verzióknál a 184 + 14 lóerős EQ Boost lágy-hibrid hajtás, és 300 de néven jön a zöld rendszám használatára jogosult C-osztály. A 2,0 literes, 194 lóerős és 400 newtonméteres dízelhez egy, a váltóba behajtó villanymotort kapcsoltak, a rendszerteljesítmény 306 lóerő, a maximális nyomaték 700 newtonméter. A 13,5 kilowattórás lítiumion-akkumulátor jóvoltából az elektromos hatótáv a limuzin esetében 57, a kombináltnál 56 kilométer. A C-osztályból benzines plug-in hibrid is érkezik majd.

Tetszett

• nyomatékos, halk dízelmotor

• tágas, komfortos utastér

• csomagtartó mérete

• minőség, szolgáltatások

Nem tetszett

• bonyolult menürendszer

• kiálló központi kijelző

• drága extrák

Összegzés

Nem véletlen, hogy a C-osztály a Mercedes legkeresettebb modellje, a frissítés pedig most még versenyképesebbé teszi. A rendelhető extrák mennyisége és a technikai színvonal is elismerésre méltó, motorpalettája nagyon széles. Felextrázva persze megduplázhatjuk az alapmodell árát.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.