Május végéig vár információt a Boeing 737 MAX ügyében a TUI
A TUI vesztesége az aktuális pénzügyi év első fél évében 300,6 millió euró volt az egy évvel korábbi 168,7 millió eurós érték után – írja a Reuters az utazásszervező cég bejelentése alapján. A befektetőket nem érhette meglepetésként a hír, hiszen korábban már figyelmeztették őket, hogy az egész éves nyereségük a várakozásaik szerint 17 százalékkal visszaeshet, ha július közepétől megszűnnek a Boeing 737 MAX típusú repülőgépekre vonatkozó korlátozások, ha viszont nem történik változás, a 26 százalékos csökkenés sem kizárt. Ezen várakozásait most megerősítette a vállalat. A TUI 150 repülőgépből álló flottájában 15 darab Boeing 737 MAX van, és nyolcra adott le rendelést. A cég leszögezte: május végéig információra lesz szüksége a típus jövőjét illetően, ellenkező esetben az is előfordulhat, hogy törli a megrendelést.
A társaság szerint a veszteségnövekedés a Boeing 737 MAX kiesése mellett a Brexittel kapcsolatos bizonytalanságokra, a tavaly nyári hőségre – amely miatt jelentős mértékben kellett csökkenteni az árakat, hogy rábírják a last minute utazásokra az észak-európaiakat –, valamint arra is visszavezethető, hogy – bár a törökországi utazásokra nőtt a kereslet – éves összevetésben csökkent a foglalások száma. Május 5-ig a kulcsfontosságú nyári szezonra 3 százalékkal kevesebb foglalás érkezett, mint egy évvel korábban.
Az utazásszervező cég közleményében kiemelte: tetemes spanyolországi kapacitástöbblettel küzd, bár Fritz Joussen vezérigazgató beismerte, ez a probléma az egész légi közlekedési iparágat sújtja. Ezzel az elemzők is egyetértenek: túl sok légitársaság küzd túl kevés utas kegyeiért. Ez a kapacitástöbblet vezetett a svájci Sky Work tavaly augusztusi, valamint a dán Primera Air és a ciprusi Cobalt Air tavaly októberi leállásához. Novemberben aztán a litván Small Planet Airlines, idén márciusban pedig a WOW Air is bedobta a törölközőt. Még a legnagyobb német légitársaság, a Lufthansa is arról számolt be, hogy a január–márciusi időszakban 336 millió eurós veszteség érte a működési eredmény szintjén.
A nyereség
17
százalékkal
eshet vissza


