Az amerikai elnök legálisan beavatkozhat

Az amerikai elnök néhány hete új frontot nyitott, és devizapiaci manipulációval vádolja az Európai Uniót és Kínát. Múlt heti internetes kommunikációjában figyelmeztetett, hogy egy személyben is joga és lehetősége van arra, hogy befolyásolja a dollár árfolyamát. A szakértők most konkrétumokra várnak az amerikai pénzügyminisztériumtól, de az elméleti lehetőség valóban fennáll.

Az Amerikai Egyesült Államok utoljára 2011-ben erősítette dollárvásárlásokkal fizetőeszközét a jen ellenében, amikor egy katasztrofális méretű földrengés után Japánban a vállalatok tőkeátcsoportosításba kezdtek. A japán befektetők az újjáépítésre hazavitték a pénzeszközöket, és dollárjukat jenre váltották. Ekkor a pénzügyminisztérium célszerve (a Treasury) ellenintézkedésként dollárt vásárolt, hogy a hirtelen és túlzott leértékelődést elkerüljék.

A jelen helyzetben az intervenció épp fordítva történne, adnák a dollárt, és azokat a devizákat vásárolnák, amelyeket az amerikai vélemény szerint mesterségesen gyengítenek kereskedelmi előnyök elérése céljából. Utoljára 2000-ben történt ilyen tranzakció. A 2018-as márciusi G20-as megállapodást, amelyben a felek megígérték, hogy tartózkodni fognak devizájuk gyengítésétől, az Egyesült Államok is aláírta ugyan, de a kísértés nagy. Donald Trump jól ismeri a szabályt, amely felhatalmazást ad a közvetlen beavatkozásra az elnöknek és a pénzügyminisztériumnak – az 1934-es Gold Act alapján –, hogy arannyal és devizával stabilizálja a dollár értékét.

Az Egyesült Államok a 42 milliárd dollárra tehető devizatartalékát 60 százalékban euróban és 40 százalékban japán jenben tartja, fele-fele arányban megosztva a Treasury ESF alapja és a Federal Reserve SOMA portfóliója között. Ez azt a célt szolgálja, hogy ha a Treasury a beavatkozás mellett dönt, az ESF és SOMA alapokban pontosan ugyanolyan tranzakciók történjenek. A helyzet mégsem ilyen egyszerű, mert ha eurót és jent kíván vásárolni a hatóság, akkor a szükséges dollárt elő kell teremteni. Ehhez kongresszusi egyetértés szükséges, mert enélkül a pénzügyminisztérium nem bocsáthat ki államkötvényt speciális célra. Az ING elemzői áttekintették ennek az esélyeit, és úgy látják, hogy csak az elméleti lehetőség adott, a kongresszusi folyamatban elakadhat az ügy.

A gyakorlati siker azért is erősen kétséges, mivel – ahogy az ING is rávilágít – a normálisan magasnak látszó amerikai devizatartalék a GDP arányában eltörpül, és mindössze a bruttó nemzeti össztermék 0,2 százalékát teszi ki. A számítások szerint legalább 400 milliárd dollár értékű újabb tartalék kellene a biztonságos megvalósításhoz, ez pedig nem látszik kivitelezhetőnek az USA eladósodottsága és költségvetési helyzete mellett.

Még mindig zajlik az az amerikai pénzügyminisztériumi vizsgálat, amely megállapítja majd, hogy történt-e devizamanipuláció. A következő jelentés közzététele október közepén esedékes, ezért az ING elemzői szerint őszre várható a döntés a dollárintervencióval kapcsolatban. Az Európai Központi Bank (EKB) még sosem avatkozott be közvetlenül a devizapiacokba, és a kínai jegybank is már öt éve tartózkodik ennek az eszköznek a használatától, ezért nehéz lesz közvetlen bizonyítékokat felmutatni.

A szakértői vélemények szerint az EKB nyári döntéseitől is függ, hogy csaknem húsz év után ad-e el dollárt az amerikai pénzügyminisztérium, de az feltételezhető, hogy csak rövid távú hatás érhető el egy ilyen lépéssel. A CIBC véleménye szerint az egyetlen tartós hatást akkor érhetnék el, ha a Fednél tartott SOMA portfólió csökkentésével avatkozna be az amerikai fél, de erre nagyon kevés esélyt lát. Az azonban világos, hogy egy intervencióval nyílt devizaháború indulna el.