BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Gyengülő Peugeot-eladások

Harmatos teljesítményt nyújtott a Peugeot–Citroen csoport (PSA) az első fél évben a feltörekvő piacokon, emiatt a tavalyi 2,18 millióról 1,9 millióra csökkent értékesített járműveik száma. Kína katasztrófa sújtotta területté nyilvánítható a PSA térképén, az ottani partnerekkel, a Dongfenggel és a Changannal közös vállalataik eladásai 60,6 százalékkal zsugorodtak, amiben az emissziós értékek szigorításának egy évvel való előrehozása is nagyban közrejátszott. A lakosság, attól tartva, hogy nem tudja majd eladni az új szabványnak még nem megfelelő autóját, inkább elállt a vásárlástól, emiatt viszont a gyártók nyakán maradt majdnem a teljes raktárkészlet.

Dél-Amerikában 29,3 százalékkal, a közel-keleti és afrikai régióban 68,4 százalékkal esett vissza a forgalom, az utóbbi döntően az Irán ellen elrendelt amerikai szankciók következménye. A perzsa piacon hagyományosan erős franciák ugyanis ezúttal is önként eleget tettek Donald Trump követeléseinek, és felfüggesztették tevékenységüket az országban. A globálisan 12,8 százalékos forgalom-visszaesés okainak firtatása helyett Carlos Tavares vezérigazgató közleményében inkább azt domborította ki, hogy a meghatározó európai piacon 0,3 százalékos növekedést tudtak felmutatni, ezzel a globális részesedésük 2,5 százalékra bővült. Kiemelte, hogy az Opel-Vauxhall 2017-es átvétele a General Motorstól sikeres húzás volt, a szükséges átalakítások után a brit–német gyártó pozitívan járul hozza a francia anyacég teljesítményéhez. Hogy mennyire, az a jövő szerdai gyorsjelentésből derül majd ki. Mindenesetre a PSA csoport tavaly kiemelkedően magas, 7,7 százalékos üzemi marzzsal örvendeztette meg a befektetőit, ez azonban a 2019–2021-es üzleti években a saját – elemzők szerint túlzottan konzervatív – előrejelzésük szerint 4,5 százalékosra olvad, egyrészt a motorizációs korszakváltással járó kiadások növekedése, másrészt a kereslet várható visszaesése miatt. A PSA árfolyamába a rossz hírek már korábban beépültek, a kurzus tegnap 1 százalékos emelkedéssel fogadta a beszámolót, ezzel együtt az idén már 21 százalékos pluszban jár.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.