Hamar tetten érhető a horvát tengerparton a szakképzett munkaerő hiánya. Hosszú a sor a komp büféjében, ahol a különböző kávék között feltűnően nehezen tájékozódik a pultos, pedig a fekete ott olyan alapegység, mint nálunk a fröccs. A tengerparti kisvendéglőben meg rozátát kérnék, és bár a karamellizált puding Dalmáciában oly közismert, mint itthon a Gundel-palacsinta, a pincérlány meglepetésében a főnökhöz szalad, aki nevetve mentegeti: Boszniából érkezett a kislány, nem ismeri a helyi ételeket.
A szakképzett szakácsok és felszolgálók, de a recepciósok és takarítók is kétszer annyit keresnek Ausztriában, mint otthon. De még a szomszédos Szlovéniában is majd másfélszeres bért remélhetnek, ráadásul ott is euróban. Közben az ország kontinentális részén, a két számjegyű munkanélküliségtől sújtott Eszék-Baranya megyében, ahol még turista sincs, némely településen minden második házon ott a felirat: prodaje se, vagyis eladó. Csak erről a területről százezres volt az elvándorlás az elmúlt években. Hiába épültek azonban a tengerpartra vezető autópályák, mert a zöld vidék és a kék vidék nem került közelebb egymáshoz. A szlavóniai mezőgazdasági termékek nem jutnak el az Adriára, ott hamarabb kapunk spanyol gyümölcsöt, olasz zöldséget, és még olcsóbb is. A munkaerő meg egyszerűen nem kompatibilis. És a parton csak négy hónap a szezon, abból kellene kigazdálkodni az egész esztendőt. Nem véletlen, hogy Gari Cappelli turisztikai miniszter az év célkitűzéseként az előszezon megkedveltetését fogalmazta meg. Ami azért nem olyan nagy újdonság, fél évtizeddel ezelőtt egy korábbi tárcavezető már megpróbálkozott az off szezon felfuttatásával. Mindhiába, mert a turisták valami okból nyáron akarnak nyaralni.
Határvonalhoz ért déli szomszédunk, hiszen ma már a turizmusból származik a horvát 20 százaléka, ami tovább nem nagyon növelhető. Óriási kincs és egyúttal nyomasztó függés az ágazat nemzetgazdasági súlya. A számok tényleg elképesztők. Az idei első fél évben Horvátország 6,88 millió látogatót fogadott, ami 6 százalékos növekedés az előző esztendő első feléhez képest. Ebben az időszakban 26,2 millió vendégéjszakát regisztráltak, 3 százalékkal többet, mint tavaly az első hat hónapban. Talán többet mond, hogy az első nyári hónapban 10 százalékkal nőtt a vendégérkezések és 8 százalékkal a vendégéjszakák száma 2018 júniusához képest. Pedig már 2018 is rekordév volt, amikor 19,7 millió turista kereste fel Horvátországot. Mégis tapintható a bizonytalanság.
Nyár közepén folyamatosan magyarázkodásra kényszerültek a tengerparti forgalomra kiélezett sajtóban a szaktárca illetékesei: az újságok hosszan szemlézték a szezonban eladásra kínált vendéglők és szállodák hirdetéseit. Szakemberek a túlzott kapacitásokra hívták fel a figyelmet, mondván: erre az évre 40 ezerrel több kiadó ágyat regisztráltak a szállásadók, mint tavaly. Éles tollú publicisták a filoxérajárvánnyal vontak párhuzamot, mely a 19. században néhány év késéssel érte el a dalmát szigeteket, s akkor rövid ideig a minden talpalatnyi földön szőlőt telepítő Dalmácia volt Európa borszállítója. Ám a monokultúrás esztendőket hatalmas összeomlás követte. Most hasonlóan meggondolatlanul építik az apartmanokat. Splitben, Dalmácia fővárosában gyakran a lakótelepi házak földszintjeit is előkertes turistaszállássá alakítják. Kihasználva a mediterrán konkurencia megtorpanását, ami az elmúlt évek politikai bizonytalanságaiból, a menekültválságból és a gazdasági lassulásból adódott. De a horvát turizmust sem lehet a végtelenségig csúcsra járatni. Annál is kevésbé, mert a hét végi turnusváltások idején már most is csigatempóban, néha csak 20-30 kilométer per órás sebességgel vánszorognak az érkezők és a hazatérők a dugig tömött autópályákon.
Egy veterán szakíró szerint megtévesztők a számok, mert a turizmus sikere hosszabb távon csak a helyi lakosok elégedettségével mérhető. Enélkül a vendégek sem érezhetik jól magukat. És szerinte azt is hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy a ma piacra kerülő olajbogyóval a nagyszüleik verejtékét árulják a dalmátok. Kérdéses, vajon mit árulnak majd a már ma is végtelenül kizsákmányolt Adria partján „turisztikai betonbunkereket” építők unokái?
