Többéves mélypontra csúszott az euró
Bő két és fél éves mélypontra ért az euró dollárral szembeni keresztárfolyama: tegnap tartósan is az 1,1-es szint alá süllyedt. A keresztárfolyam 2018 januárjában, a kereskedelmi háború kitörésével egy időben érte el négyéves csúcsát, az 1,25-os szintet, azóta folyamatosan csökkenő a trendvonal. A jegyzés szinte akadálytalanul tört át minden támaszt, és egyelőre nem is látszik, melyik technikai szint vagy releváns esemény tudná megállítani. A tegnapi mélypont elérésében szerepet játszott, hogy a munka napja miatt a tengerentúli piacokon kereskedési szünet volt, az amerikai befektetők hiánya pedig jól látszott a forgalmi adatokon és a nagy mozgásokon.
A keresztárfolyam mozgására mindkét deviza élénk hatással van: az euró folyamatosan gyengül, míg a dollár megállíthatatlanul erősödik. Európai oldalról a helyzet egyszerűbb: elmaradt az euróövezet várt gazdasági talpra állása, inflációs nyomás továbbra sincs, a Brexit okozta bizonytalanság egyre nagyobb, miközben a külső környezet gyengülése és a kereskedelmi háborús félelmek miatt vergődik az európai feldolgozóipar. Az Európai Központi Bank pedig már be is harangozta a következő lazítóprogramot, amely miatt az eurókötvény-hozamok zöme évtizedes vagy történelmi mélypontjára esett, az euró pedig nagyot gyengült. A piac már szinte teljesen beárazta, hogy Mario Draghi EKB-elnök a kormányzótanács szeptember 12-i ülésén ismerteti a részleteket, és az EKB ősszel belevág a lazításba, így további eurógyengülés várható.
Az Egyesült Államok viszont sajátos helyzetben van: a dollár úgy erősödik, hogy a Fed már 25 bázisponttal eresztette az irányadó kamatsávot, és további kamatvágásra készül. Jerome Powell Fed-elnök ugyan többször hangsúlyozta, hogy nem kell lazítási ciklusra készülni, de vélhetően több kamatvágás után is erősödne a zöldhasú, az elmúlt egy évben a dollárárfolyam mintha immunis lenne a Fed monetáris irányváltásaira vagy a jegybank kamatpolitikájára. Az amerikai gazdaság sokkal jobban teljesít, mint bármelyik fejlett gazdaság, a GDP-növekedés magas és stabil, a munkanélküliségi ráta történelmi mélypontja közelében van – hangsúlyozta kérdésünkre Blahó Levente, a Raiffeisen Bank elemzője. Szerinte nem a kamatpolitika, hanem pusztán az Egyesült Államok gazdasági ereje miatt erősödik a deviza. „Ráadásul a dollárkötvények még fizetnek kamatot – ugyan 2 százalékos infláció felett a reálkamat már lehet negatív, de az európaihoz hasonló hozamsivatag a tengerentúlon hiányzik.” Az elemző rámutatott, hogy a devizakereskedők ritkán néznek többéves trendeket, így nem árazzák be az árfolyamba, hogy az amerikai gazdasági növekedés hamarosan megtorpanhat. Nem is várható, hogy bármi meg tudná állítani az erősödést. Ugyan Donald Trump folyamatosan nyomás alatt tartja a Fedet a dollár jegyzése miatt, ám elemzők szerint a Fed nem fog nyíltan beavatkozni az alakulásába. A kormányzat lehetősége az árfolyam-stabilizációs alap használata: a nagyjából százmilliárd dolláros vészhelyzeti alap azonban vélhetően kevés ahhoz, hogy érdemben befolyásolja a világ legfontosabb devizapárjának kurzusát. Elemzők szerint csak az tudná fékezni a zöldhasú raliját, ha az Egyesült Államok gazdasági növekedése érdemben lassulna. Blahó felhívta a figyelmet egy érdekességre is: az összefonódó gazdasági kapcsolatok miatt a legfontosabb devizák konvergálnak. „A dollár, az euró, a frank, a font és egy tizedesjegynyi eltéréssel a japán jen is az egyenlőség, a paritás felé halad, ami a globális világgazdaság egyik következménye lehet.”


