Leszálló ágban a német autóipar
Nehéz év után, de még nehezebb év előtt áll a globális autóipar, s különösen igaz ez a jelentős magyarországi gyártókapacitásokkal rendelkező német vállalatokra – derül ki a szektor német szereplőit tömörítő szakmai szervezet, a VDA helyzetértékeléséből. A 2018-as évben még csak karcolgatták a felszínt az ágazatot sújtó problémák, amelyek az idén már elemi erővel törtek elő. A kereskedelmi háború, a nyomában járó világgazdasági lassulás, a Brexit és különösen a legnagyobb felvevőpiac, Kína gyengélkedése miatt a tavalyinál 4,1 millió darabbal kevesebb autó kel el az év végig, a 80,1 milliósra becsült mennyiségnél kevesebbet legutóbb a 2008-as gazdasági világválság idején mértek, amikor is vaskos állami szubvenciókkal, roncsautóprogramokkal tudták csak a tömeges csődöktől megmenteni az ágazatot.
Az akkori idők egy dologban visszaköszönnek: a tömeges elbocsátásokban. A VDA előzetes adatai szerint brutális elbocsátási hullám elé néz az iparág, amely az elektromos és az önvezető autók fejlesztéséhez és gyártásához szükséges milliárdok egy részét deklaráltan a karcsúsítással elért költségcsökkentésből akarja fedezni. A német autóiparban legutóbb 1991-ben dolgoztak annyian, mint tavaly, a 834 ezer munkahelyből becslések szerint rövid időn belül akár százezer is eltűnhet.
A fölöslegesen felpumpált kapacitások kihasználtsága a kereslet visszaesése miatt folyamatosan csökken, ami munkások ezreinek elbocsátásával jár. A német cégek tanultak a múlt hibáiból, és a leépítések bejelentése előtt megegyezésre törekednek a szakszervezetekkel, ami miatt többletkiadásaik keletkeznek, viszont elkerülhetővé teszik a sztrájkokat. A statisztikával itt is lehet majd trükközni, ugyanis a határozott idejű szerződéssel dolgozókat küldik el első körben, a főállásúak közül pedig részmunkaidőssé minősítik át azokat, akik erre hajlandók. Az Audi 9500, a Mercedes tízezer alkalmazottat küld el, a BMW konkrét számokat nem közölt, egyelőre a dolgozói juttatások megnyirbálásával próbál munkahelyeket menteni, de a tömeges elbocsátásokat ezzel a módszerrel aligha kerülheti el.
A beszállítók közül a Continental, a Robert Bosch, az Osram és a Brose jelentett be a hetekben többezres leépítéseket csak Németországban.
Igaz az is, hogy a német gyártók a dízelbotrány főkolomposaiként a maguk ásta verembe estek, de magukkal rántották a többieket is. A klímavédelem kapcsán ugyanis előtérbe került az emissziós szabványok szigorítása, ami újabb pluszterheket ró a gyártókra, s ezeket nem lesz egyszerű átterhelni a fogyasztókra. De az áremelések elkerülhetetlennek látszanak, már most ezzel riogatnak a kereskedők, hogy az év végi forgalmukat valahogy feltornásszák, mielőtt beköszönt az ágazati recesszióval jellemezhető 2020-as év. A VDA várakozásai szerint a legnagyobb európai piacon, Németországban jövőre 4 százalékkal 3,43 millióra esik vissza az értékesítési darabszám, a kontinensen újabb 2 százalékkal 15,3 millióra zsugorodhat a forgalom. A kínai piacon két, az amerikain 3 százalékkal eshet az értékesítés, a VDA 20,5, illetve 16,5 millió autó eladását valószínűsíti.


