BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Lemondott az olasz kormánypárt vezetője

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Bejelentette lemondását Luigi Di Maio, a legnagyobb olasz kormánypárt vezetője. A vasárnapi emilia-romagnai tartományi választás akár meg is pecsételheti a koalíció sorsát, előkészítve Matteo Salvini útját a hatalom felé.

Kevesebb mint öt hónappal létrejötte után már inog a kormány Rómában. Az olasz tízéves államkötvény hozama majdnem 10 bázisponttal 1,47 százalékra emelkedett tegnap arra a hírre, hogy Luigi Di Maio, a baloldali populista Öt Csillag Mozgalom vezetője várhatóan lemond a posztjáról. Miután pártja miniszterei előtt csakugyan bejelentette a döntését, a kötvényhozamok visszavonultak, de magasabbak maradtak az előző napinál. Többnyire estek az olasz részvények is, noha a világpiacokon csökkent a kockázatkerülés, miután némileg enyhültek az aggodalmak az új kínai koronavírustörzs terjedése miatt.

A főleg az ország déli részében erős, szociális ügyekre fogékony Öt Csillag Mozgalom rendelkezik a legtöbb – kilenc – miniszteri poszttal a kormánykoalícióban, amelynek másik jelentős tagja a balközép Demokrata Párt (DP). A demokraták azután kerültek vissza a hatalomba, hogy tavaly nyáron felbomlott Giuseppe Conte kormányfő előző koalíciója, amelynek tagja volt Salvini jobboldali Liga pártja. Di Maio azután is megtartja a kormányban külügyminiszteri posztját, hogy távozik az Öt Csillag éléről, a kormány jövője azonban kérdéses. Vasárnap tartományi választás lesz Emilia-Romagna tartományban. Az ország egyik leggazdagabb tartománya északon helyezkedik el, ahol hagyományosan erős a bevándorlásellenes Liga, de eddig Vörös Emilia néven is emlegették, mert a második világháború óta hagyományosan a baloldali pártokat támogatja szavazatokban és pénzben. A vasárnapi választás előtt azonban a Liga fej fej mellett halad a közvélemény-kutatásokban a Demokrata Párttal. Ha Salviniék diadalmaskodnak, az előreláthatóan növeli a frusztrációt, és kiélezi az ellentéteket a baloldali kormányban.

Bár a második Conte-kormány még a fél évet sem érte meg, a viharfelhők már korábban elkezdtek gyülekezni. A 2018-as választáson az Öt Csillag még a szavazatok 33 százalékát kapta, a legutóbbi felmérések szerint azonban ma már ennek a felét sem éri el a támogatottsága. Di Maio, aki 2017-ben vette át a vezetést a párt nagy öregjétől, Beppe Grillo humoristától, konfliktusokba manőverezte magát. Az Öt Csillagon belül is sokan bírálták ellentmondást nem tűrő stílusáért, és nemrégiben pártforrások szerint Grillo azért feddte meg, mert a koalíciós partnerrel sem bánt kesztyűs kézzel. Amióta a párt a második Conte-kormány tagja, húsz parlamenti képviselőt veszített. Di Maio helyét az Öt Csillag élén ideiglenesen Vito Crimi, egy viszonylag alacsony ismertségű parlamenti képviselő vagy Alfonso Bonafede igazságügy-miniszter veheti át, a végleges utódról valószínűleg a párt márciusban esedékes kongresszusa dönt.

Baljóslatú eseménynek tartják a bejelentést

„A Demokrata Párt és az Öt Csillag­ Salvini karjaiba tolják Olaszországot – vélekedett Ferdinando Giglielmo, a Bloomberg hírügynökség tárcaírója. – Akármi történik a hét végén Emilia-Romagnában, úgy tűnik, csak idő kérdése, mikor veszi át az irányítást a jobboldal.” A Reuters Francesco Galiettit, a Policy Sonar nevű politikai kockázati tanácsadó cég vezetőjét idézte: „A kormánykoalíció számára baljóslatú Di Maio lemondása. A DP épp most jelentette be, hogy jelentősen átfazonírozza magát, és ezek a dolgok – vezetők távozása és pártátalakítások – csak akkor szoktak történni Olaszországban, mikor ég a ház.”

„A január 26-i emilia-romagnai tartományi választás messze a legmeghatározóbb politikai esemény az olasz kormány élettartamát illetően” – írta egy jegyzetben pénteken Wolfango Piccoli, a Teneo tanácsadó cég társelnöke.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.