Az euró léte is kérdéses
Borús képet festett a jövőről az Európai Bizottság: az unió történetének legsúlyosabb válsága közeleg, amelybe akár a közös fizetőeszköz is beleroppanhat. A bizottság a tegnap közölt negyedéves makrogazdasági előrejelzésében példátlan recessziót, elszálló államadósságot és szinte észrevehetetlen inflációt valószínűsített. A prognózis szerint az euróövezet gazdasága akár 7,7 százalékkal is zsugorodhat az idén, ez a pénzügyi válságot követő visszaesésnél is jóval nagyobb. A GDP-csökkenés fő oka a turizmus, a vendéglátás és a fogyasztás több hónapos megtorpanása, a megugró munkanélküliségi mutató és a rohamosan zsugorodó beruházási ráta. A legveszélyeztetettebbek a déli államok: a spanyolokra, az olaszokra és a görögökre akár 10 százalék közeli GDP-csökkenés várhat az idén. Az északi államokban és a visegrádi térségben 7 százalék alatt maradhat a gazdasági visszaesés.
Az euróövezeti infláció 0,2 százalékra lassulhat az idén, majd jövőre 1,1 százalékra gyorsulhat, de még mindig távol marad az Európai Központi Bank (EKB) 2 százalékos céljától. Ami viszont biztosan megugrik, az a 2014 óta csökkenő pályán lévő GDP-arányos államadósság-mutató. A tavaly még 86 százalékon lévő ráta az idén 102,7 százalékra szaladhat fel, hogy onnan jövőre 99 százalék alá szelídüljön. A monetáris unió kumulált államháztartási hiánya az idén 8,5 százalékos lehet, ami történelmi rekordnak minősülne. Az eladósodásban ugyanúgy, mint a recesszióban, a déli országok, elsősorban Olaszország, Görögország és Spanyolország érintettek leginkább.
A bizottság vezető közgazdásza, Maarten Verwey azt is hozzátette: a jövő még mindig ködös, a válság még a pesszimista szcenárióknál is súlyosabb lehet. A járvány második hulláma további 3 százalékponttal csökkentheti az euróövezeti prognózist. Az egyik legnagyobb kockázat azonban, hogy a válság még inkább elmélyíti a pénzügyi szakadékot a kockázatosabb déli és a prudensen működő északi tagállamok közt, amitől kiújulhat az euróválság. Ennek hátterében nemcsak a turizmustól és a vendéglátástól való eltérő függésük áll, hanem a versenyszektor és a háztartások támogatására rendelkezésre álló, különböző kormányzati potenciál is.
A bizottság szerint egyértelműen az egységes fellépés lenne a biztosíték, hogy a válságból való kilábalás eltérő sebessége ne szakítsa régiókra a közösséget. A közös válságkezelés ötlete már a járvány elején felmerült, de szinte azonnal politikai vitákba fulladt. A viták ugyanazon vonal mentén zajlottak: a déli államok sürgették a szolidaritást és az egységes fellépést, az északi államok azonban, élükön a németekkel és hollandokkal, nem akartak közösen eladósodni. A közös fiskális fellépés hiányában viszont gyakorlatilag az EKB tekinthető az egyetlen közös válságkezelő szervnek.
Az is feltűnő, hogy a járvány gyökerestül forgatta fel a bürokraták számítási modelljeit: februárban még 1,2 százalékos növekedést valószínűsítettek az euróövezetben, a vírust pedig csak „fontos kockázatnak” titulálták.
