BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A tech szektor óriásain a járvány sem fog

Két éve nem adtak el olyan kevés iPhone-t, mint a szep­temberrel zárult üzleti negyedévben – derült ki az Apple beszámolójából. A spekulációk visszaszorítása érdekében eladási darabszámot már egy éve nem közöl a cég, értékben viszont 20,7 százalékos csökkenést jelez a 26,4 milliárd dolláros forgalmi adat. A durva visszaesésre pofonegyszerű a magyarázat: a nagy érdeklődéssel várt, 12-es számot viselő új modell bemutatása és forgalmazása a járvány miatt átcsúszott október közepére, így az a folyó negyedév eredményeit javítja. A sok helyütt már működő 5G-s hálózattal rendelkező Kínában az emberek inkább kivártak, hogy az első 5G-képes iPhone-t megvásárolhassák. Emiatt ott 28,5 százalékkal szűkebb, 7,95 milliárd dolláros forgalmat regisztráltak. A gyorsjelentést övező csalódás 5 százalékos árfolyamesést s vele százmilliárd dolláros piaci értékvesztést okozott, noha az ­Apple mutatói szokás szerint verték az elemzői konszenzust: a 64,7 milliárd dolláros bevétel egymilliárddal, a 73 centes egy részvényre eső profit pedig 3 centtel. A cég nem adott előrejelzést a karácsonyi szezonra.

Az Amazon viszont igen: az e-kereskedelmi óriás a járvány egyik legnagyobb haszonélvezőjeként ki­ugró forgalomra számít, s immár az a gondja, hogyan tudna lépést tartani a dinamikusan növekvő házhozszállítási igényekkel. A cég, amely 400 ezer dolgozót vett fel február óta, ismét rekordot jelentő, triplázódó, 6,3 milliárdos tiszta profittal zárta a negyedévet. A durván megnövekedő kiadásai – csak saját dolgozói egészségvédelmére 4 milliárd dollárt költ a folyó negyedévben – bizonytalanná teszik a profitkilátásait. Üzemi szinten 1–4,5 milliárd dollár közé várják az eredményt a csúcsszezonban, miközben a FactSet elemzői konszenzusa 5,8 milliárdról szól. Az emiatt érzett csalódás 2 százalékkal vitte lejjebb az árfolyamot. A bevételi oldallal nem lesz gond, a cég először szárnyalhatja túl a százmilliárdos álomhatárt, s rögtön 112–121 milliárd közötti rekordot állíthat fel a most zárt negyedév 37 százalékos bővülést hozó 96,1 milliárdja után.

Az Alphabet sem panaszkodhat, a csoporthoz tartozó Google hirdetési szolgáltatásait ismét egyre többen veszik igénybe. A harmadik negyedévben mindenütt javult a hirdetési kedv. Ebbe az amerikai elnökválasztás és az utazási-szolgáltatási hirdetések visszatérése is besegített. Globálisan 15 százalék volt a többletforgalom (46,2 milliárd dollár), miközben a Refinitiv konszenzusa 5,9 százalékos tempót vetített előre. Profitsoron 3,5 milliárddal becsülték alá az Alphabet teljesítményét, a cég 11,2 milliárdon osztozhat majd részvényeseivel. Az árfolyam 8,5 százalékot erősödött a kedvező hírekre.

A szintén a hirdetésekből élő Facebook árfolyama nem reagált az elemzői várakozásokat kenterbe verő negyedéves eredményekre: a várt 12 helyett 22 százalékkal 21,47 milliárd dollárra nőtt a bevétel, míg az adózott profit a tavalyi 6,09-ról 7,85 milliárdra hízott. A konszenzus ennek a fele volt. Mark Zuckerberg cége azonban figyelmeztetett, hogy jövőre nehezebb dolguk lesz, dinamikus növekedésre nem lehet számítani. Arra viszont igen, hogy a Facebookkal és az említett három tech óriással szembeni trösztellenes amerikai vizsgálat súlyos következményekkel, akár a cégek feldarabolásával járhat. Az Euró­pai Bizottság alelnöke, Margrethe Vestager pedig pénteken jelentette be, hogy a szakértőik átvizsgálják a digitális cégek hirdetési algoritmusait és adatbázisait, hogy megbizonyosodjanak, nem folytatnak-e versenyellenes gyakorlatot az uniós piacon.

Az Apple Kínában

7,95

milliárd dollárt kasszírozott

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.