BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Elárasztják gázzal és olajjal Szerbiát, de ez nem orosz: 400 millió köbméter érkezik és ennél is több fog – új erőmű épül

Azerbajdzsán és Szerbia megállapodása mindkét fél számára előnyös. A két ország tárgyal az olaj- és gázszállítások meghosszabbításáról, és közös erőművet is építenek Szerbiában.

Azerbajdzsán 2023 óta megduplázta a Szerbiába irányuló gázszállításait,  a felek jelenleg is tárgyalnak a szállítások folytatásáról – közölte a közösségi médiában Dubravka Djedovics-Handanovics szerb bányászati és energiaügyi miniszter. A tárcavezető szerdán Bakuban találkozott Sahil Babajev pénzügyminiszterrel, Mikajil Dzsabbarov gazdasági miniszterrel, valamint az azeri állami olajvállalat, a SOCAR elnökével.

gázcső, gázvezeték, vezeték, cső
Török Áramlat
olaj
Szerbia az azeri olaj és gáz egyik fontos vásárlója / Fotó: Shutterstock

„Az Azerbajdzsánból szállított földgáz mennyisége a három évvel ezelőtt aláírt együttműködés kezdete óta megduplázódott. Folyamatban vannak az egyeztetések a jövőbeli energiaszállításokról és a közös infrastrukturális projektek megvalósításáról” – idézte Djedovics-Handanovicsot az Interfax.

Az azerbajdzsáni pénzügyminisztérium sajtószolgálata közölte, hogy a felek megvitatták a kétoldalú együttműködést, beleértve az energetikai kapcsolatok jelenlegi helyzetét és fejlesztési kilátásait.

A miniszter kiemelte, hogy a Bulgária–Szerbia interkonnektoron keresztül 2023-ban megkezdett azerbajdzsáni gázszállítás a partnerség egyik legfontosabb eredménye. Hozzátette, hogy az erről szóló szerződést 2026 végéig meghosszabbították, jelenleg ennek keretében zajlanak a szállítások. Ezzel egyidejűleg tárgyalásokat folytatnak az együttműködés bővítéséről az olaj- és kőolajtermékek, a villamos energia, valamint a megújuló energia területén is.

Közösen építik a gázturbinás erőművet

Djedovics-Handanovics elmondta, hogy a gazdasági miniszterrel és a SOCAR képviselőivel megvitatták a szerbiai Nis városa közelében építendő gázturbinás erőmű megvalósításának további lépéseit és legfontosabb határidőket is.

Baku és Belgrád ugyanis 2026. február 15-én kormányközi megállapodást írt alá egy 500 megawatt kapacitású gázturbinás erőmű szerbiai megépítéséről. A projektet 50-50 százalékos arányban tervezik megvalósítani. A beruházást a szerb Elektroprivreda Srbije és a Srbijagas a SOCAR-ral közösen valósítja meg. A szerb hatóságok várakozásai szerint az új erőművet 2029-ben helyezik üzembe.

A felek jelenleg is aktívan fejlesztik az együttműködést a gázszállítás terén. Az SOCAR és a Srbijagas 2023. november 15-én megállapodást írt alá 2024 és 2026 között évente legfeljebb 400 millió köbméter azerbajdzsáni gáz szállításáról. A szerződés kitért arra is, hogy 2027-től a szállítási volumen tovább növelhető.

Az EU menekül: megtalálta a világ egyetlen pontját, ahonnan még gázt kaphat – sorra könyörögnek energiáért a brüsszeli vezetők

Március 11-én António Costa, az Európai Tanács elnöke Bakuba utazik, hogy Ilham Alijev azeri elnökkel és a kormány magas rangú képviselőivel tárgyaljon. Az iráni konfliktus következtében az azeri gáz létfontosságúvá vált az Európai Unió számára, amely hirtelen a közel-keleti és orosz energiaszállítmányok legfontosabb alternatívájává vált.

Szakértők szerint az EU számára Azerbajdzsán stratégiai fontosságú forrás lehet a gázellátás diverzifikálásában, különösen a Katarból és Iránból érkező energiapiaci bizonytalanságok közepette.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.