BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A britek jobban megszenvedik a válságot

Nagy-Britanniában a háztartásoknak nagyobb anyagi károkat okozott a koronavírus-járvány, mint Franciaországban és Németországban, ahol nagyvonalúbb a szociális ellátórendszer, és kiegyensúlyozottabbak a jövedelmi viszonyok – derült ki a Resolution Foundation független kutatóműhely elemzéséből. A háztartások átlagjövedelme 2019-ben, a vírus megjelenése előtt nagyjából azonos szinten állt mindhárom országban, de a legszegényebb rétegnél – amely a szigetországban a népesség ötödét teszi ki – már jelentősebbek voltak a különbségek. Az átlagos bevétel ebben a kategóriában évi 14 700 euró (egy euró 362,12 forint) volt a briteknél, 16 600 Németországban és 18 500 Franciaországban, így a szigetországbelieket gyenge pénzügyi pozícióban érte a járvány okozta gazdasági válság.

Ha azokat a családokat vesszük, ahol legalább egy embert elbocsátották, akkor azt tapasztaljuk, hogy a britek 60 százalékának csökkent a jövedelme, 41 százalékuknak több mint a negyedével, míg a hasonló helyzetű francia háztartásoknak csak a 20, a németekének pedig a 28 százalékát érte ekkora veszteség. Ennek az a magyarázata, hogy míg az Egyesült Királyságban a munkanélküli-segély a korábbi jövedelemnek a 22 százaléka, addig ez Németországban egy negyvenéves, a járulékait korábban fizető ember esetében 59, Franciaországban pedig 64 százalék. (A munkanélküliségi ráta egyébként a kormányzati programoknak köszönhetően mindkét országban viszonylag csekély mértékben nőtt tavaly, különösen a 2008-as globális pénzügyi válsággal összehasonlítva.) A kiesett jövedelmet a brit családok 17 százaléka jellemzően rövid lejáratú, magas kamatozású hitellel pótolta. Ez kétszer nagyobb arány, mint a másik két országban, és a jövőre nézve is kockázatokat rejt, bár a gyors és sikeres oltási kampánynak köszönhetően Nagy-Britanniában várhatóan hamarabb áll helyre a munkaerőpiac. „Létfontosságú, hogy megerősödjön a brit háztartások pénzügyi helyzete, hogy kevésbé legyenek kitéve a következő gazdasági válságnak” – hangsúlyozta Maja Gustafsson, a Resolution Foundation közgazdásza.

Nagy-Britanniában minden harmadik ház­tartás, Franciaországban a családok 23, Németországban a 21 százaléka visszafogta a kiadásait a járvány alatt – igaz, nem csupán anyagi kényszerből. A szigetországban hosszabb ideig tartó és szigorúbb korlátozásokat vezettek be a járvány megfékezésére, amelyeket most fokozatosan oldanak fel.

Drágulnak az ingatlanok az Egyesült Királyságban

Több mint hat éve nem látott mértékben drágultak februárban a lakóingatlanok az Egyesült Királyságban, éves összevetésben a várt 7,1 helyett 8,6 százalékkal. A fogyasztói árak 0,7 százalékkal nőttek márciusban, de az infláció további emelkedését vetíti előre, hogy a termelői árak éves bázison 5,9, havi összevetésben 1,3 százalékkal megugrottak az elmúlt hónapban. | VG

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.