Idén tartják meg a visegrádi négyek első közös fenntarthatósági rendezvényét
A Planet Budapest 2021 Fenntarthatósági Expó és Világtalálkozót a Külgazdasági és Külügyminisztérium szervezésében november 29. és december 5. között rendezik meg a Hungexpón. A Planet Budapest 2021 megbízásából készült reprezentatív kutatásból kiderült, hogy a magyarok szerint az éghajlatváltozás, a hulladékgazdálkodás és a túlzott fogyasztás a legjelentősebb fenntarthatósági kihívás. A rendezvény célja,
hogy bemutassa azt az eszközrendszert, amelynek segítségével úgy élhetünk fenntarthatóbb életet, hogy közben nem kell lemondanunk a megszokott kényelemről – hangsúlyozta Joó István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium exportnövelésért felelős helyettes államtitkára. | VG
Az expón a visegrádi országokból érkező
több mint
150
kiállító mutathatja be termékeit és szolgáltatásait


