Nemzetközi gazdaság

Most Indiában tombol legdurvábban a járvány

Indiában csütörtökön ismét napi rekordot döntött a koronavírus-fertőzöttek száma, megközelítette a 315 ezret, és az egészségügyi ellátórendszer az összeomlás szélére került.

Az ország északi és nyugati részén – többek között a fővárosban is – tele van a legtöbb kórház, és lassan kifogynak a gyógyszerekből és az oxigénből, ezért azt tanácsolják a fertőzötteknek, lehetőség szerint maradjanak otthon.

Olyan sok a halott, hogy nem győzik a krematóriumok,

az egyik főváros közeli intézmény a Reuters tudósítása szerint a parkolóban kénytelen máglyán elégetni az áldozatokat.

Bár megkezdődött az oltási kampány, eddig csupán 110 millió ember kapta meg az első adagot, ami elenyésző a majdnem 1,4 milliárdos népességhez képest. A hatóságok ugyan bejelentették, hogy május 1-től minden 18 éven felüli hozzájuthat a vakcinához, ami 600 millió embert érint, de szakértők szerint nem áll majd rendelkezésre ennyi oltóanyag.

A járvány gyors terjedése részben az új, fertőzőbb vírusvariánsok, különösen a helyi „dupla mutáns” megjelenésének a következménye,

de szakértők szerint a kormányzatot is súlyos felelősség terheli. Narendra Modi kormánya ugyan tavaly, a járvány kezdetén szigorú korlátozásokat vezetett be, azóta azonban a negatív gazdasági hatásoktól tartva elzárkózott ilyesmitől. Ráadásul az országban helyhatósági választásokat tartanak, és a kampányrendezvények, valamint vallási fesztiválok hatalmas tömegeket vonzottak.

Fotó: Sonali Pal Chaudhury / NurPhoto via AFP

Modi aggodalmai némileg érthetőek, bár a gazdaság meglepően jól teljesít annak ellenére, hogy az ország a járvány miatt tavaly visszacsúszott az ötödikről a hatodik helyre, az Egyesült Királyság mögé a világ legnagyobb gazdaságainak listáján, és várhatóan 2023-ig nem is előzi vissza a briteket. A tavaly a második negyedévben rekordot jelentő 24,4 százalékkal zsugorodott a korlátozások következtében, a negyedik negyedévben azonban már éves bázison 0,4 százalékkal bővült.

A növekedés egyrészt a kormányzat gazdaságösztönző lépéseinek köszönhető, de Rahul Bajoria, a Barclays Indiával foglalkozó közgazdásza szerint segítette azt a legmagasabb jövedelműek „bosszúfogyasztása” is, vagyis az a pénzt, amelyet otthon voltak kénytelenek elkölteni, mivel külföldre nem utazhattak.

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) előrejelzései szerint az áprilissal kezdődött pénzügyi évben a GDP 12,5 százalékos bővülése várható, de a járvány gyors terjedése miatt könnyen túl optimistának bizonyulhat ez a várakozás. A Bank of America közgazdászainak számítása szerint egy esetleges egy hónapos teljes országos zárlat – ha bevezetnék – 100-200 bázispontot is lefaraghat az éves GDP-ből.

kórházak indiai gazdaság koronavírus járvány India Narendra Modi orvosi oxigén
Kapcsolódó cikkek