Az ország egészségügyminisztériuma szerint azok az öt évnél idősebb gyerekek kaphatják meg az oltás, akiknél fennáll a veszélye, hogy súlyosan megbetegedhetnek vagy belehalhatnak a koronavírus fertőzésbe.

A kockázati tényezők között van a túlsúly, illetve a szív és tüdőbetegségek. Az egészségbiztosítóknak küldött emlékeztetőben a tárca azt írja, hogy nem tervezik az 5 és 11 év közötti korosztály tömeges oltását, szeretnék a korosztályban alacsonyan tartani az oltható gyerekek számát.
A vírus azonban a gyerekek körében terjed leginkább az országban, az összes fertőzött 10 százaléka fiatalabb 9 évesnél. Kedden 2112 új esetet regisztráltak Izraelben, ami március óta a legtöbb.
Az esetek többségében az új fertőzöttek a delta variánst kapták el. A 9,3 millió izraeli mintegy 57 százaléka már a vakcina mindkét adagját megkapta. Ez az arány a 10-19 évesek körében viszont csak 32 százalék.