Nemzetközi gazdaság

A WHO leállítaná a koronavírus elleni emlékeztető oltásokat

Az Egészségügyi Világszervezet szerint legalább szeptember végéig világszerte le kellene állni a harmadik, emlékeztető oltások beadásával, máskülönben azok a szegényebb államok, amelyek jócskán lemaradtak a tömeges oltásokkal, mert korábban nem jutottak oltóanyaghoz, eztán sem tudnak majd felzárkózni.

A koronavírus új mutációinak megjelenését és gyors terjedését látva egyre több ország dönt úgy – köztük Magyarország is –, hogy a lakosság védelme érdekében tömeges emlékeztető oltási kampányba kezd, azaz a koronavírus ellen a vakcina révén már ellenálló képességet szerzett polgárainak felajánlja, hogy egy harmadik dózissal még biztosabb védelmet szerezhessenek akár a vírus delta variánsa ellen is. Emlékeztető oltási kampányt tervez többek között Franciaország, Németország, az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság is, miközben Izraelben már el is kezdték a harmadik dózis beadását az erre jelentkezőknek.

Fotó: EyePress News / AFP

Az Egészségügyi Világszervezet szerint azonban a gazdag országok törekvésének megint a szegények láthatják kárát. A WHO szerint az emlékeztető oltási kampányok előkészítéseként megindult újabb vakcina-felhalmozás miatt még az a cél sem teljesülhet, hogy a világ összes országában legalább a felnőtt lakosság 10 százalékát beoltsák szeptember végéig – írja a Wall Street Journal. Míg a gazdag országokban száz főre száz adag oltás jutott, amelyeket már be is adtak, addig a szegényebb országokban száz főre mindössze 1,5 dózisnyi vakcina jut.

A WHO főigazgatója egy szerdai sajtótájékoztatón azt nyilatkozta: érti a kormányok törekvését, hogy megvédjék polgáraikat a delta variáns fenyegetésétől, de elfogadhatatlannak tartja, hogy azok az országok, amelyek már korábban is rátették a kezüket a globális vakcina-utánpótlás nagyobb részére, most még többet akarnak felhasználni abból, miközben a legnagyobb veszélynek kitettek továbbra is mindenféle védelem nélkül maradnak. Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz arra kérte a fejlett államokat, hogy legalább két hónapra függesszék fel, illetve szeptember végéig mindenképp halasszák el az emlékeztető oltások beadását. A főigazgató szerint csak így teljesülhet a WHO terve, hogy még az év vége előtt a világ felnőtt lakosságának 40 százaléka legalább egy dózist kapjon valamelyik koronavírus elleni oltóanyagból.

Fotó: Narinder Nanu / AFP

A WHO koronavírussal foglalkozó szakértője, Didier Houssin korábban arra figyelmeztett, hogy a tudományos adatok jelenleg nem igazolják egy harmadik, megerősítő dózis beadásának szükségességét, és már júliusban felhívták a figyelmet arra, hogy az emlékeztető oltások beadása csak növeli az egyenlőtlenségeket, miközben számos fejlődő országnak még a fertőzés szempontjából legveszélyeztetettebb lakosait sem sikerült beoltatnia. Houssin akkor azt javasolta az emlékeztető oltási kampányt tervező országoknak, hogy inkább vegyék komolyan fontolóra a fizikai távolságtartásra vonatkozó intézkedések megtartását, illetve újbóli bevezetését a növekvő esetszámok és a SARS-CoV-2 koronavírus jóval fertőzőbb, delta variánsának terjedése miatt. (Az indonéz kormány meg is fogadta a WHO tanácsát, és az oltási kampány folytatása mellett fenntartja a korlátozó intézkedéseket is.)

A szakértők szerint a globális nyájimmunitás elérése kulcsfontosságú a világjárvány legyőzéséhez. Ám a delta variáns megjelenése a tömeges immunitás eléréséhez szükséges átoltottságról alkotott korábbi elképzelések újragondolására késztette a szakértőket. Egy éve még azt mondták, talán elég lehet a tömeges védelemhez a felnőtt lakosság 60 százalékának beoltása. Mára, az Indiából induló, most már szinte az egész világon kimutatható delta variáns miatt ezt az arányt inkább 90 százalékra becsülik.

Még mindig a járvány kellős közepén jár az egész világ. Egyre több variánst azonosítunk, és még újabbak bukkanak majd fel, egészen addig, amíg minden ország, együttműködve, el nem éri a védettséghez szükséges átoltottságot. Jelenleg túl nagy különbségek vannak az országok között átoltottság tekintetében ahhoz, hogy ez sikerüljön

– nyilatkozta a WHO főigazgatóját tanácsokkal ellátó Dr. Bruce Aylward a CNBC-nek. Aylward szerint az sem kizárható, hogy az Egészségügyi Világszervezet által kért, harmadik oltásra vonatkozó moratórium végét akár hónapokkal kitolják, ha a szegény és gazdag országok között az átoltottság terén most tapasztalható aránytalanságok nem csökkennek megnyugató mértékben.

Izrael oltási kampány Amerikai Egyesült Államok koronavírus járvány Magyarország Egészségügyi Világszervezet (WHO) tömeges oltás Egyesült Királyság emlékeztető oltás Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz
Kapcsolódó cikkek