Nemzetközi gazdaság

Az afgán helyzet Pakisztánt is veszélyeztetheti

Az afganisztáni kivonulás után Pakisztán stratégiailag még fontosabbá válhat az Egyesült Államok számára, ezért most elsősorban ott próbálhatja megerősíteni pozícióit. Iszlámábád számára komoly kockázatot jelentenek a várható menekülthullám, és az esetleges tálib támadások.

A tálibok 20 év amerikai katonai jelenlétet követően nem várt sebességgel tértek vissza a hatalomba, olyan gyorsan, hogy botrányos módon a szeptemberig tartó amerikai és kivonulásig sem sikerült feltartóztatni őket. 

Így az események végét sokan a vietnámi kivonulással és a saigoni sokkoló eseményekkel állítják párhuzamba, mindez pedig rendkívüli módon rontja Washington hitelességét.

Az Afganisztánban kialakult végtelenül sajnálatos és kínos helyzetről az EU-tagországok külügyminiszterei is rendkívüli tanácskozást tartanak kedden.

Fotó: AFP

A tálibok vasárnap este hatoltak be Kabulba, és elfoglalták az afgán kormányerők által elhagyott kormányzati intézményeket. Asraf Gáni afgán elnök elmenekült az országból, a tálibok pedig a főváros teljes területét ellenőrzésük alá vonták. 

Vezetőik hétfőn azt hangoztatták, hogy az országban nyugalom van, és bejelentésük szerint a kormányalakítással megvárják a külföldi csapatok teljes kivonását. Azonban hiába próbál a szunnita iszlamista mozgalom és pastu katonai szervezet – akiknek saját becslésük szerint 200 ezer harcosuk van – jó színben feltűnni és konszolidált politikai erőként mutatkozni, a félelem továbbra is erős, hogy hasonlóképpen folytatják, ahogy 1996 és 2001 között tartó hatalmuknak véget vető amerikai megszállás előtt abbahagyták.

Annyi bizonyos, hogy miként sok más helyen, Afganisztánban sem sikerült a demokrácia ugyanakkor a mintegy 20 éves megszállás Antony Blinken amerikai külügyminiszter szerint több mint 1000 milliárd dollárba, és több mint kétezer amerikai emberéletbe került az országnak. 

Ennek ellenére, Oszama Bin Laden likvidálásán túl semmilyen maradandó eredményről nem számolhat be az amerikai kormányzat.

A gyors tálib hatalomátvétel nemcsak Afganisztán jövője miatt kelt aggodalmat, de a régió más országait és gazdaságait érintő hatása miatt is. Irán Afganisztán nyugati részén fekszik, Tádzsikisztán, Türkmenisztán és Üzbegisztán északra vannak, a piacok és a befektetők azonban most leginkább a tőle délkeletre fekvő Pakisztánra fókuszálnak. Pakisztán finanszírozási képességéhez mérten nagy, GDP-arányában 87,7 százalékos államadóssággal és jelentős részvénypiaccal rendelkezik, államadósságának kezelését pedig egy 6 milliárd dolláros IMF-program segíti. A várható menekülthullámok azonban kisiklathatják a költségvetési konszolidációs tervek végrehajtását. Shamaila Khan, az AllianceBernstein feltörekvő piaci adósságának vezetője rendkívül aggasztónak látja a helyzetet, elsősorban a valamennyi szomszédos országot érintő menekülthullám veszélye miatt. Az ENSZ menekültügyi szervezete, az UNHCR becslései szerint 400 ezer afgán hagyta el otthonát az idén a kivonulás megkezdéséig, nagy részük azonban még nem menekült el Afganisztánból. Az UNHCR becslése szerint így is 

2,6 millió afgán menekült van világszerte, közülük 1,4 millió Pakisztánban és 1 millió Iránban. 

A pakisztáni kötvényárak idén közel 8 százalékot zuhantak, bár pénzügyi elemzők szerint ennek jelenleg több köze van ahhoz, hogy kissé megcsúsztak az IMF-hitel legutóbbi törlesztő részletével, mint a biztonsági helyzethez.

Hasnain Malik, a Tellimer gazdaságkutató elemzője szerint egy újabb menekültáradat és a városi területek és infrastruktúra destabilizálásában motivált erőszakos csoportok térnyerése – különösen az ország északi és nyugati részén – visszavetheti Pakisztán helyreállítását és reformját. Csaknem tízezer pakisztáni civil halt meg 2010 és 2015 között, és félő, hogy ezek a számok most ismét emelkedni fognak. A Pakisztánon belüli tálib támadások megnehezíthetik Iszlámábád számára az IMF által kitűzött célok teljesítését – köztük a Szövetségi Igazgatású Törzsi Területeken (FATA) várható feszültségek miatt, ahol egyébként a Mol is több olajkúttal rendelkezik. Az IMF figyelmesen követi a gyorsan változó helyzetet Afganisztánban – közölte a múlt hét végén a valutaalap szóvivője, hozzátéve, hogy korai még találgatni, hogy a biztonsági helyzet milyen hatással lehet Pakisztánra. Kevin Daly, az ABRDN elemzője ugyanakkor azt is kiemelte, hogy Pakisztán stratégiailag még fontosabbá válik a nyugat és az Egyesült Államok számára, ezért most elsősorban ott próbálja megerősíteni pozícióit.

tálibok Amerikai Egyesült Államok Afganisztán Pakisztán kivonulás
Kapcsolódó cikkek