A Világbank abbahagyja Doing Business című, az országokat a vállalkozások működtetése kapcsán értékelő jelentését, miután a vizsgálatok szerint a vezetőség utasítására a jelentéshez használt adatokat meghamisították a készítői – írja az Al-Dzsazíra.

Fotó: Fabrice Coffrini / AFP

Az adatokkal kapcsolatos szabálytalanságokat vizsgáló bizottság szerint a változások eredményeként a listán Kína hét hellyel került feljebb, miközben a jelentés készítőire az akkori Világbank-elnök Jim Jong Kim és az akkori vezérigazgató Krisztalina Georgieva gyakorolt nyomást, aki jelenleg a Nemzetközi Valutaalap (IMF) élén áll.

A Doing Business jelentés rendkívül fontos helyet foglal el a gazdasági életben, mint egy szakértő elmondta, szinte minden nemzetközi üzleti környezetet értékelő számítás, országkockázati elemzés során használják az abban foglalt adatokat és rangsort.

A 2018-as jelentés Kína helyezését hét helyezéssel javította, miközben a bank jelentős mértékű tőkét igyekezett az ázsiai hatalomtól bevonni. Kína az Egyesült Államok és Japán után a bank harmadik legnagyobb részvényese. A változások azonban Azerbajdzsánt, Szaúd-Arábiát és az Egyesült Arab Emírségeket is a valóságosnál kedvezőbb fényben tüntették fel.

A szervezet egyik szenior vezetője elismerte, hogy geopolitikai megfontolásokból módosítottak az adatokon, amit Georgieva meg is köszönt neki, mint a multilaterializmus érdekében tett lépést. Ez azt jelentette a vezető szerint, hogy a tőkebevonás során nem dühítették fel Kínát.

A most nyilvánosságra hozott vizsgálat szerint a kutatók tisztában voltak a lépések helytelenségével, ám féltek a büntetéstől a Georgievának dolgozó Simeon Djankov részéről.

Az IMF-vezér nem ért egyet a vizsgálat eredményével és annak személyét érintő megállapításaival. Az IMF igazgatótanácsa vizsgálja a vezetővel kapcsolatos megállapításokat a szervezet szóvivője szerint.