Két Whole Foods nevű boltjában kísérletezik tovább a pénztárak nélküli működéssel az Amazon – közölte a cég szerdán az AP hírügynökség szerint.

Fotó: TIMOTHY A. CLARY / AFP

A boltokban a vásárlásokat szenzorok és kamerák figyelik, és az árakat a vásárlók Amazon-számlájára terhelik a tervek szerint, így a vevőknek csak metaforikus értelemben kell a zsebükbe nyúlniuk a bolt látogatása során.

Ha valaki szeretné hagyományosabb módon intézni a bevásárlását, akkor számára a Magyarországon is egyre jobban terjedő önkiszolgáló kasszák nyújtanak erre lehetőséget, ahol készpénzzel, ajándékkártyákkal és egyéb módokon is lehet majd fizetni.

Az Amazon a technológiát 2018-ban mutatta be Amazon Go nevű boltjában, majd kiterjesztette azt nagyobb Amazon-szupermarketekre is, azonban most először próbálkozik a technológiával a 4 éve felvásárolt, több mint 500 üzlettel rendelkező Whole Foods esetében. A Washington D. C.-ben és a kaliforniai Sherman Oaksban nyíló két üzletben a Whole Foods tipikus termékeit lehet majd kapni, a tengeri ételektől a frissen facsart narancsléig.

Az Amazon azt állítja, hogy a kasszák hiánya ellenére is nagyjából hasonló mennyiségű alkalmazott fog dolgozni az üzletben, 

ám ők főként a vásárlókat fogják segíteni. A cég nem közölte, hogy tervezi-e a többi Whole Foods esetében bevezetni a technológiát.