A vártnál gyengébb augusztusi amerikai munkaerőpiaci adatok után sokan várták, hogy az amerikai jegybank (Fed) által lebegtetett szűkítése a járvánnyal járó gazdasági károkat mérsékelni hivatott kötvényvásárlási programnak a távolabbi jövőbe kerül. James Bullard, a St. Louis-i kirendeltség vezetője a Financial Timesnak adott interjújában azonban arról beszélt, hogy továbbra is fontos a kötvényvásárlási program mielőbbi szűkítése, illetve, hogy egy rossz havi adat nem változtatja meg azt a benyomását, hogy továbbra is erős az igény a dolgozók iránt.

Fotó: Alastair Pike / AFP

A jegybankár elmondta, hogy ahelyett, hogy egyes hónapok adatait figyelné, inkább azt figyeli, hogy az év egészében sikerül-e havi 500 ezer új munkahelyet teremteni az Egyesült Államok gazdaságának. Ez az idei évet tekintve a gyenge augusztusi adat ellenére is teljesül, köszönhetően a különösen sok új munkahelyet hozó júniusnak és júliusnak, amikor havonta nagyjából 1 millióan találtak új munkahelyet az országban.

A csökkenésével a Fed jelezte, hogy még idén csökkenteni fogja havi 120 milliárd dolláros kötvényvásárlási programját, 

melyet korábban addig kívántak fenntartani, amíg nem történik lényegi haladás a teljes foglalkoztatottság irányába és az nem éri el a 2 százalékot.

A koronavírus delta variánsának terjedése és az augusztusi munkaerőpiaci jelentésben látható lassulása különböző szolgáltatói szektorok, köztük a vendéglátás, szórakoztatóipar által teremtett munkahelyeknek kétségessé tette ezen szigorítások időrendjét. Bullard ugyanakkor bár elismerte a delta változat terjedésének jelentőségét, kiemelte, hogy a fokozott munkanélküliségi támogatások – melyek a héten jártak le 7,5 millió amerikai számára –,  az élénkítés keretében az emberek részére küldött 1400 dolláros támogatás illetve a háztartások megnövekedett megtakarításai is hozzájárulhattak ahhoz, hogy sokan nem tértek vissza a munkaerőpiacra.

A St. Louis-i jegybank elnöke szerint mindezek hatására  munkavállalók megengedhetik, hogy távol maradjanak a munkaerőpiactól illetve hogy  alaposabban vizsgálják meg milyen állásokat kívánnak betölteni, ugyanakkor 

továbbra is úgy gondolja, hogy van elegendő betöltetlen állás a piacon. 

A munkavállalókért indított harcban a vállalatok a bérek emelésével igyekeznek magukhoz csábítani a dolgozókat, amit az átlagos órabér júliusról augusztusra történő 0,6 százalékos emelkedése jelent és Bullard továbbra is azt várja, hogy az év végéig a munkanélküliség 5 százalék alá csökken.

A jegybankár régóta az élénkítés gyors visszavonását sürgeti, hogy amennyiben az infláció felpörgése tartósabbnak bizonyul a vártnál, a Fed előtt több lehetőség álljon a kamatok emelésére. Mint elmondta, szólnak ugyan érvek amellett, hogy a drágulás üteme mérséklődik 2022-re, 

ám hasonlóan erős érvek szólnak amellett, hogy a nemzetközi kínálat előtt emelkedő korlátok miatt az infláció az ellenkező irányba mozdul, 

így a kötvényvásárlási programot a 2022-es első negyedév végére meg kell szüntetni, hogy a kamatemelés lehetősége megnyíljon a Fed előtt.

A pénzbőség szűkítése mellett szól Bullard szerint a kezdődő lakáspiaci buborék, melyet az S&P Case-Schiller index folyamatos csúcsai is jeleznek.

A koronavírus-járvány kapcsán teremtett pénzbőség szűkítése nem csupán a tengerentúlon merül fel az utóbbi időben, várhatóan az Európai Központi Bank csütörtöki ülésének is az egyik legfőbb témája lesz a hasonló program visszafogása.