Nagy riadalmat okozott pénteken, hogy a koronavírus többszörösen mutálódott verzióját azonosították a Dél-afrikai Köztársaságban. Aznap és a hét végén több európai országban is felbukkant a szupermutáns, amely miatt számos ország korlátozó intézkedéseket vezetett be.

A dél-afrikai fertőzöttek között eddig egyetlen esetben sem okozott súlyos megbetegedést a koronavírus napokban azonosított új, omikron nevű változata – közölte Angelique Coetzee, a dél-afrikai orvosszövetség elnöke, vasárnapi nyilatkozata volt az első pozitívum a kórokozó legújabb variánsával kapcsolatban. Az Egészségügyi Világszervezet aggasztónak nevezte a nagyszámú mutációval rendelkező új vírusvariánst. A szervezettől pénteken az omikron nevet kapó változatról Coetzee a BBC vasárnap sugárzott magazinműsorának elmondta, a rendelésein szokatlan, de rendkívül enyhe tünetekkel, főleg izomfájdalmakkal, kimerültséggel jelentkeztek vizsgálatra páciensek, akiknek pozitívak lettek a koronavírus-tesztjei. Az omikron-variánssal fertőzött dél-afrikaiak közül eddig senki sem szorult kórházi kezelésre.

Fotó: James D. Morgan

Az omikron felbukkanása kockázatkerülésre késztette a befektetőket, és számos ország szigorított: sorra tiltották be, illetve korlátozták a beutazást a Dél-afrikai Köztársaságból és mellette több más afrikai államból. Így döntött vasárnap délutánig 18 európai ország, köztük Magyarország, valamint a világ további tizenöt állama is.

Az elérhető vakcinák gyártói már elkezdték vizsgálni, mennyire hatékonyak az oltások az omikronnal szemben. A Moderna főorvosa, Paul Burton vasárnap arról beszélt, ha új oltást kell készíteniük, az 2022 elején válhat elérhetővé. A következő hetekben vizsgálják, hogy a már kifejlesztett védőoltások mennyire működhetnek a kórokozó új változatával szemben. Addig az elérhető vakcinák bármelyikének beadatását ajánlotta Burton, akit a Bloomberg idézett. 

Az átoltottság szintje miatt nem valószínű, hogy az omikron-variáns újra berobbantja a koronavírus-világjárványt

– mondta szombaton Andrew Pollard, az Oxfordi Egyetem vakcinafejlesztő részlegének vezetője, aki az egyetem és az AstraZeneca koronavírus elleni oltóanyagának kifejlesztését is irányította. Pollard aláhúzta: néhány hetet még várni kell, míg biztosat tudnak mondani, de okuk van bízni abban, hogy a vakcinák továbbra is védenek a súlyos megbetegedéssel szemben. Azzal érvelt, hogy a mutációk ellenére az oltóanyagok súlyos megbetegedéseket akadályoztak meg, miközben a világon átsöpört az alfa-, béta-, gamma- és delta-variáns.

A variánst pénteken Belgiumban, szombaton Németországban, Olaszországban és Nagy-Britanniában is azonosították, és valószínűleg Csehországban is felbukkant. Hollandiában már tizenhárom olyan embernél mutatták ki az omikront, akik Dél-Afrikából érkeztek a holland fővárosba. A Reuters szerint Ausztriában is felbukkant az első gyanús eset. Ausztráliában szintén megjelent a kórokozó új variánsa – jelentették vasárnap a hírügynökségek. Két olyan embernél mutatták ki a fertőzést, akik Afrika déli részéből érkeztek Sydney-be. Mindketten be vannak oltva és tünetmentesek, de ennek ellenére karanténba kell vonulnia több mint 270 másik embernek is, aki velük utazott a repülőgépen.