A következő Berlini fal már digitális lesz
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója, Kristalina Georgieva arra figyelmeztette a politikai döntéshozókat, hogy kerüljék el a digitális gazdaság balkanizálódását, mert azzal jelentős gazdasági visszaesést kockáztathatnak – számolt be róla a Business Standard.
A világ hamarosan egy "digitális berlini fallal " nézhet szembe, amelynek során az Egyesült Államok, az Európai Unió és Kína eltérő technológiai szabványokat vezet be – írta körül a mindenkire leselkedő veszélyeket Georgieva a párizsi székhelyű OECD ülésén tett felszólalásában.

Fotó: LUDOVIC MARIN / AFP
Egy ilyen helyzetet azért tart különösen veszélyesnek a bolgár közgazdász, mert a széttagolt digitális gazdaság arra kényszerítheti a szegényebb országokat, hogy válasszanak oldalt, ez pedig magasabb árakhoz, az innováció és a szolgáltatások csökkenéséhez vezethet. Georgieva jóslata szerint
mindez a globális GDP 3-6 százalékos csökkenésével járhat együtt.
Ráadásul ez a forgatókönyv a mai technológiai óriáscégek dominanciáját is növelheti, és megnehezítheti a kisebb, innovatív vállalatok versenyét.
A Georgieva a pandémia kedvezőtlen hatásairól sem feledkezett meg. Kiemelte, hogy a Covid-19-járvány alatt, és nem egyszer arra adott válaszként a versenyellenes tendenciák felerősödése középtávon 1 százalékkal csökkentheti a fejlett gazdaságok GDP-jét.
Az IMF első embere három szakpolitikai intézkedést javasolt a kormányoknak a túlzott piaci erő megfékezésére: fokozottabb fúziókontrollt és felvásárlási felülvizsgálatokat; a munkavállalók mobilitását akadályozó munkaügyi korlátozások visszaszorítását; valamint az adatok hordozhatóságára és az interoperabilitásra (a különféle informatikai rendszerek együttműködésére) vonatkozó szabályok javítását és a digitális gazdaságra igényeihez igazított aktualizálását.


