Az INA horvát olajipari vállalat rendkívüli közgyűlést tartott pénteken, amelyen megválasztotta a horvát vállalat felügyelőbizottságának (fb) horvát tagjait — közölte az INA.

A rendkívüli közgyűlésre azért volt szükség, mert a horvát felügyelőbizottság tagjainak lejárt a mandátuma.

A horvát állam mint részvényes javaslatára a közgyűlés az INA felügyelőbizottságába hat hónapra meghosszabbította Damir Mikuljan mandátumát és két új tagot is választott, Davor Filipovic és Branimir Skurla személyében.

 A magyar tagok közül még tavaly négy évre kapott mandátumot Ortutay Zsuzsanna, Szabó Gábriel és Szollár Domokos, valamint az fb tagja maradt Molnár József és Uzsoki László. Az fb elnökének Damir Mikuljant nevezték ki.

Az INA horvát olajipari vállalat októberben kiadott jelentése szerint 2021 harmadik negyedévében az adó- és kamatfizetés, valamint értékcsökkenési leírás előtti eredmény (EBITDA) 2,3 milliárd kunát (112 milliárd forint) tett ki, az eredményhez elsősorban a kutatás-termelés üzletág járult hozzá.

Fotó: Shutterstock

A vállalat bevétele az első három negyedévben elérte a 16,95 milliárd kunát (827 milliárd forint), ami 45 százalékkal több, mint tavaly ugyanebben az időszakban; a kiadásai 21,8 százalékkal 15,67 milliárd kunára (764 milliárd forint) nőttek.

Az év harmadik negyedévében 1,1 milliárd kuna (53,6 milliárd forint) nettó nyereséget könyvelt el a cég. Tavaly, a koronavírus-járvány megfékezésére hozott korlátozások következményeként több mint egymilliárd kuna veszteséggel zárt a horvát vállalat.

Az INA 49,08 százaléka a Molé, a magyar olajtársaság rendelkezik az irányítói jogokkal is a vállalatban. A cég 44,84 százaléka a horvát állam tulajdona.