A Gazprom jövőre ezer köbméterenként 250 dolláros átlagos gázárral számol – közölte a cég egyik vezetője, aki hangsúlyozta, hogy

most először egységes árat vesznek alapul, nem tesznek különbséget, hogy az energiahordozó a FÁK-oszágokba, vagy máshova kerül exportra.

Fotó: Sergei SUPINSKY / AFP

A Gazprom vállalati magazinnak adott interjúban Famil Szadigov, a konszern igazgatótanácsának alelnöke azt nyilatkozta, hogy a jövő évi költségvetés tervezésénél óvatosan konzervatív megközelítést alkalmaztak, az exportra kerülő átlagos gázárat 250 dollárban határozták meg együttesen Európa, Kína, valamint a FÁK-országok esetében. A vállalati illetékes szerint az exportált átlagos gázár azonban „minden bizonnyal a 280 dollárt is meghaladja majd 2022-ben”.

Famil Szadigov azt mondta, hogy elemzők konszenzusos előrejelzés szerint 2022-2024 között a földgáz világpiaci ára fokozatosan csökken a jelenlegi rekordszintekről, de így is lényegesen meghaladja majd a koronavírus-járvány előtti szintet.