A koronavírus új, omikron variánsa újabb „rugalmassági próbának” teszi ki a globális ellátási láncokat, amelyek éppen kezdtek volna kilábalni a járvány okozta válságból 

– figyelmeztetnek szakértők. Az előjelek pedig nem túl biztatóak, hiszen Kína, a világ legnagyobb exportőre eddig is zéró tolerancia politikát folytatott, hogy megakadályozza a fertőzés terjedését, és ezt várhatóan tovább szigorítja majd. 

Fotó: JONAS WALZBERG / AFP

A járványkezelési terv egész városok, gyárak és kikötők teljes vagy részleges lezárását, kényszerkarantént, a hajók és teherszállítmányok monitorozását foglalja magában. Az egyes országokban bevezetett korlátozások zavarokat, alapanyaghiányt okoznak az ellátási láncokban, ami végiggyűrűzik a világon, és a súlya miatt ez Kínára különösen igaz. 

A világ tíz legforgalmasabb kikötőjéből hét található a világ második legnagyobb gazdaságában, közülük Sanghaj az első, Ningpo-Zsusan a harmadik, Sencsen pedig a negyedik helyet foglalja el. Az Oxford Economics adatai szerint az idén a teherhajók nem egészen fele érkezett meg időben a célállomásra, a szállítási idő pedig több mint egy héttel nőtt. 

Kína mellett a régió egy másik meghatározó gazdaságában, Vietnamban is szigorú korlátozásokkal próbálják megakadályozni a vírus terjedését, így ha az omikron miatt jövőre is maradnak az ellátási zavarok, akkor a kutatóintézet szerint ezt 1,6 százalékponttal visszavetheti Ázsia gazdasági növekedését. Szuzuki Hitosi, a japán jegybank igazgatótanácsi tagja is arra figyelmeztetett csütörtökön, hogy az ország gazdaságának a talpra állása lelassulhat, amennyiben az omikron terjedése visszafogja a fogyasztást és a hatására megmaradnak vagy rosszabbodnak az ellátási zavarok. A Fülöp-szigetek központi bankjának kormányzója viszont optimistább. 

Nem aggódunk különösebben az új variáns miatt. Azt hiszem, jelentősen eltúlozzák a hatását

 – mondta egy sajtótájékoztatón Benjamin Diokno a Reuters tudósítása szerint.

Fotó: YING TANG / AFP

Egyelőre keveset lehet tudni az omikronról, így elemzők azt sem tudják megjósolni, milyen hatással lesz az elterjedése az inflációra. Az alapanyag-hiány és az ellátási láncok válsága nyilván tartósan fenntarthatja a kínálati inflációt. A Capital Economics elemzése szerint a komolyabb korlátozások rövid távon visszafoghatják az áremelkedés ütemét, míg hosszabb távon a romló áru- és potenciális munkaerőhiány, valamint a fogyasztás visszaesése a cél fölött tartja az inflációt.

„A bizonytalanság közepette egy dologban meglehetősen biztosak lehetünk, ez pedig az, hogy amennyiben az omikronnak az energiaárakon keresztül hatása lesz az inflációra, az deflációs irányú lesz” – írta elemzésében Simon MacAdam, a Capital Economics vezető globális közgazdásza. Érvként azt hozta fel, hogy a várhatóan gyengébb kereslet miatt egy hét alatt hordónként 82 dollárról alig hetven dollár fölé esett vissza a Brent ára, és tovább csökkenhet, amennyiben világszerte szigorúbb intézkedéseket vezetnek be. Ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy az utazási és vendéglátási korlátozások a földgáz iránti keresletet és annak árát, és ennek következtében az energiainflációt kevéssé befolyásolják majd, elsősorban Európában.

Fotó: PUNIT PARANJPE / AFP

Az előrejelzést nehezíti, hogy elméletileg két forgatókönyv lehetséges, és egyelőre fogalmunk sincs, hogy melyik valósul majd meg. Az első szerint az omikron komoly járványhullámot indít el világszerte, ami az eltántorítja a fogyasztókat a költekezéstől, a vállalkozásokat pedig a munkahelyteremtéstől. A vállalatok visszafogják a gyártást, kevesebb anyagot rendelnek és kevesebb energiát használnak. Ezáltal enyhülnek az ellátási lánc zavarai, és lassul az infláció. Sokkal valószínűbb azonban, hogy a második forgatókönyv valósul meg. 

Az infláció alighanem gyorsulni fog, mert az új variáns a deltáéhoz hasonló hatással lesz az ellátási láncra és a munkaerőpiacra 

– nyilatkozta a Marketplace-nek Joel Hyatt, az ellátási láncok technológiájával foglalkozó amerikai Globality vezérigazgatója.