BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Túlélheti-e az öldöklő villanyautó-piaci versenyt a Tesla mindössze két modellel?

A vállalat, amely egykor státuszszimbólummá tette az elektromos autót, most kénytelen megfizethetővé tenni azt, hogy versenyképes maradhasson. A Tesla és a BYD nagy párharca a villanyautó-piacért.

A kínai BYD ugyan megelőzte a Teslát a globális eladásokban, elektromos járműveik közvetlen összehasonlítása azonban eddig viszonylag ritka volt. Sokáig a Tesla volt az innovátor, a BYD-t gyakran az utánzónak tekintették. Most azonban az ilyen összevetések elkerülhetetlenné válnak.

Tesla Gigafactory Berlin-Brandenburg
Model Y a Tesla brandenburgi gigagyárában / Fotó: dpa Picture-Alliance via AFP

Tavaly a Tesla globális eladásainak több mint 95 százaléka a Model 3 és Model Y típusokból származott. Ez a két modell csaknem egy évtizede hajtja a vállalat növekedését. A piac azonban változik: a kereslet növekedése lassul, a versenytársak felzárkóznak, a Tesla pedig agresszív árcsökkentéssel reagál, abban bízva, hogy a nagyobb eladott mennyiség ellensúlyozza a csökkenő haszonkulcsot.

Védekezésre kényszerült a Tesla

A Model Y Standard bevezetése, amely az Egyesült Államokban 39 990 dollárba, Németországban pedig 39 990 euróba kerül, ennek az új stratégiának a legnyilvánvalóbb jele. A cég legfontosabb modelljének alacsonyabb belépési ára védekező lépés: a Tesla igyekszik megtartani pozícióját a BYD-vel szemben abban a középkategóriás elektromos SUV-szegmensben, amely korábban bevehetetlennek tűnt Elon Musk vállalata számára.

A BYD Sealion 7 a Model Y egyik legközvetlenebb riválisa a piacon. 

Teljesítmény és használhatóság tekintetében a Sealion 7 jól megállja a helyét: 

  • akár 456 km hatótávot kínál, 
  • 0-ról 100 kilométer/órára körülbelül 4,5 másodperc alatt gyorsul, és 
  • prémium, minimalista belső teret kínál. 

A Model Y Standard 

  • hatótávja mintegy 516 km, 
  • 0-ról 100 kilométer/órára 6,8 másodperc alatt gyorsul, és 
  • hozzáférést biztosít a Tesla hatalmas Supercharger-hálózatához. 

Az exportpiacokon azonban a Sealion 7 prémium áron kerül forgalomba: 

Németországban nagyjából 60 ezer euróba kerül, vagyis legalább 30 százalékkal drágább, mint a Tesla új, belépő szintű Model Y-ja a kontinentális Európában.

Ez nagyon erős szerepcserét jelent. Korábban a Tesla volt az a márka, amelynek meg kellett indokolnia a prémium árazását, miközben a BYD fokozatosan növelte piaci részesedését. Most a BYD kerül hasonló helyzetbe. Költségelőnyei, vertikálisan integrált ellátási lánca és lítium-vasfoszfát „Blade” akkumulátora anyagilag komoly előnyt biztosítanak számára. 

A Sealion 7 állja a sarat az összehasonlításban / Fotó: AFP

Az árcsökkentés jó fegyver a piacszerzésben

Az S&P Global Mobility szerint ezeknek az akkumulátoroknak az ára Kínában tavaly már 52 dollárra csökkent kilowattóránként. Ugyanakkor a BYD-nek magasabb szállítási költségekkel, szabályozási alkalmazkodással és bonyolultabb akkumulátorcsomagolással kell számolnia. Ahogy a Tesla csökkenti a költségkülönbséget, árazási ereje egyre inkább a saját javára billenti a piacot.

A 2023-as árcsökkentések után a Tesla kiszállításai éves szinten 38 százalékkal, 1,81 millióra emelkedtek. Bár a márka hírnevét az utóbbi években a Musk körüli viták némileg beárnyékolták, 

a tapasztalat azt mutatja, hogy a Tesla árcsökkentései évente mintegy 300 ezer járművel növelhetik a keresletet modelljei iránt. 

Még ha ennek a növekedésnek csak a fele a BYD rovására történne is, a Tesla így is profitálna a nagyobb gyártási volumenből és hatékonyabb üzemekből, míg a BYD piaci részesedése és árazási mozgástere csökkenne.

A BYD számára – amely egyre kevésbé boldogul a kínai árversenyben – ez kényes időzítés. Ha megpróbálná követni a Tesla új árait, az nyomást gyakorolna a Sealion modellek teljes haszonkulcsára, miközben ez a termékcsalád múlt hónapban a BYD második legnépszerűbbjévé vált. A vertikális integráció némi védelmet nyújt, de nem elegendőt ahhoz, hogy elkerülje az általános nyomást. A Tesla globális mérete és kiterjedt értékesítési hálózata lehetővé teszi, hogy ezeket a költségnyomásokat könnyebben elviselje.

Mennyire túlértékelt a Tesla?

Ez rövid távon jó hír lehet a Tesla számára, de komolyabb kérdéseket vet fel a vállalat értékelésével kapcsolatban. A cég 1,4 ezer milliárd dolláros piaci értéke – ami több mint tízszerese a BYD-nek – a kiemelkedően magas nyereségígéretekre épül, amelyeket az árcsökkentések elkerülhetetlenül csökkentenek. 

  • A Tesla bruttó haszonkulcsa az idei év második negyedévében körülbelül 17 százalék volt, miközben 
  • a bevétel háromnegyede az autóértékesítésekből származott. 
  • Ez jóval alacsonyabb, mint 2021 utolsó negyedévében, amikor az autóipari bruttó haszonkulcs (a szabályozási kreditek nélkül) közel 30 százalék volt.

Igaz, a Tesla értéke messze túlmutat az elektromos autókon. Mivel egyben mesterséges intelligenciával, energiatermeléssel és robotikával foglalkozó vállalat is, az ezekben rejlő növekedési lehetőségek narratívája segítette elő, hogy részvényei a jövőbeli nyereség több mint 200-szorosán forogjanak. 

Bár ezek az ambíciók valósak, a vállalat bevételeinek túlnyomó része továbbra is két elektromos autómodell eladásából származik. És most mindkét modell komoly versenytársakkal néz szembe, amelyek teljesítményben és egyre inkább dizájnban is képesek felvenni a versenyt.

A Tesla árcsökkentései bizonyítják, hogy továbbra is képes meghatározni az elektromosautó-ipar tempóját. Ugyanakkor rávilágítanak a jelenlegi üzleti modelljének korlátaira is. 

A vállalat, amely egykor a státuszszimbólummá tette az elektromos autót, most kénytelen megfizethetővé tenni azt, hogy versenyképes maradhasson. 

Értékelésének is ehhez az új valósághoz kell igazodnia – írja a Financial Times.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.