Akár 2024 elejéig is elhúzódhat Hongkong újranyitása a szigorú egészségügyi szakpolitika miatt, amely a külföldi cégek és az alkalmazottak kivonulását idézheti elő. 

Ázsia egyik fontos üzleti központjának eddigi markáns pozíciója megrendülni látszik, a cégek már most tömeges áttelepülést terveznek Szingapúrba és Szöulba 

– írja a Reuters a helyi európai kereskedelmi kamara belső elemzésére hivatkozva, amely a birtokába jutott.

Hongkongot a nemzetközi repülési korlátozások különösen negatívan érintik a többségében üzleti átutazók kiesése miatt, és ront a helyzeten, hogy a 21 napos karanténkötelezettség miatt sok magas beosztású pénzügyi vezető reked a városon kívül, a multicégek pedig nem tudják munkába állítani az állásokra jelentkező, majd kiválasztott jelölteket. Jelenleg nyolc országból, köztük az Egyesült Államokból és az Egyesült Királyságból érkező járatokat blokkolják, hogy megfékezzék az omikron terjedését – írja a Bloomberg

Fotó: PABLO CAMACHO / AFP

A zárlat az áruforgalomra is kihat, a kínai korlátozások miatt drasztikusan emelkedik a légi teherszállítás díja. A tanulmány azt is megjegyzi, hogy a zéró tolerancia túl erős válasz a járványra, hiszen a világ többi országa is megpróbál együtt élni vele, és alkalmazkodik a kihívásokhoz. A vállalatok tekintetében pedig még soha nem látott kivándorlás várható. A pénzügyi szektorban dolgozóknak sincs ínyükre a sok szabály, ezrek hagyják el a várost. 

A fejvadászoknak komoly fejtörést okoz a szakemberek pótlása, megüresednek az álláshelyek a bankokban, a vagyonkezelői, a jogi és a pénzügyi tanácsadó-irodákban. 

A hongkongi amerikai kereskedelmi kamara felmérése szerint a tagjaik több mint 40 százaléka tervez hasonló lépést.

A metropolisban januárban jelentősen megugrott a fertőzések száma. A helyben kifejlesztett vakcinák kevésbé bizonyultak hatékonynak, így a vírus terjedésének megakadályozása érdekében Kína arra kényszerült, hogy továbbra is korlátozza az utazásokat és elszigetelje a várost. 

Mint arról korábban a VG is beszámolt, Peking már dolgozik a megoldáson, és saját fejlesztésű, mRNS-technológiájú vakcinát tervez piacra dobni. Az oltóanyagot az állami tulajdonban lévő Sinopharm gyógyszergyártó fejleszti.

A kiszivárgott jelentés szerint Hongkong csak akkor nyitná meg újra a kapuit, ha elkészült a vakcina, és be tudják vezetni az oltást a lakosság körében, ám ez két évbe is beletelhet. 

Pekingben is drákói szigorral próbálják megakadályozni a járvány terjedését: a városi önkormányzat utasítására 72 órán belül tesztet kell végeztetnie mindenkinek, aki az elmúlt két hétben láz, köhögés vagy fertőzés elleni gyógyszert vásárolt.