A Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) Haitam al-Gejsz kuvaiti olajipari szakembert választotta főtitkárává – közölte az OPEC hétfőn Bécsben.

A főtitkári poszton Gejsz augusztusban váltja a nigériai Mohammed Sanusi Barkindót, aki két hároméves cikluson át volt a pozícióban 2016 óta. Barkindo legjelentősebb eredménye a szervezet élén, hogy tető alá hozta a szervezeten kívüli olajkitermelő országokkal az OPEC+ paktumot, amelynek résztvevői a világ kőolajexportjának mintegy 45 százalékát állítják elő. Az OPEC szerint ez hozzájárult ahhoz, hogy a koronavírus-járvány okozta gazdasági válság közepette sikerült stabilizálni a kőolajpiacot.

Fotó: Yasser Al-Zayyat / AFP

Gejsz jelenleg a kuvaiti állami olajvállalat nemzetközi marketingért felelős vezérigazgató-helyettese. A megválasztott főtitkár hétfőn a szaúdi Al-Arabíja televíziónak nyilatkozva arról beszélt, hogy szerinte a kőolaj iránti kereslet az év végéig visszaáll a járvány előtti szintre. A Reuters hírügynökségnek nyilatkozva pedig azt mondta, kulcsfontosságú fenntartani az OPEC+ paktumot, mert ez az egész iparág érdeke.

Az OPEC+ egyezménynek kulcsszerepe volt abban, hogy a részes országok 2020 tavaszán rekordmértékben fogták vissza kitermelésüket, s így a járvány okozta válság miatti keresletcsökkenés ellenére stabilizálni tudták a kőolaj árát. A paktum értelmében a termelést fokozatosan állítják helyre; kedden ismét tárgyalóasztalhoz ülnek és februárra várhatóan újabb kibocsátásbővítést jelentenek be.